Az 1973-ban alapított amerikai hard rock banda, a Van Halen idén augusztus 25-én kiadta ’The Collection’ című korai lemezeinek gyűjteményét, melynek máris nyomában van a következő sorozat. A ’The Collection II’ 2023. október 6-ától lesz elérhető.

Az 1973-ban alapított amerikai hard rock banda, a Van Halen idén augusztus 25-én kiadta ’The Collection’ című korai lemezeinek gyűjteményét, melynek máris nyomában van a következő sorozat. A ’The Collection II’ 2023. október 6-ától lesz elérhető.

Szeptember 30. + Október 5. - Analog Music Hall, Budapest
Hét országból nyolc előadó érkezik Budapestre a LOTS Music most induló őszi blues-rock koncertsorozatának keretében. Amerikai, kanadai, angol, ír, finn, holland és német fellépők koncertjeire várják a hazai közönséget. Szeptember 30-án a finn Ben Granfelt lemezbemutató koncertjét az amerikai Son Henry nyitja majd, október 5-én pedig a holland Julian Sas Band lép fel.

'Várok rád' címmel megjelent a debreceni groove metal zenekar, a Bypass of Anger harmadik EP-je. A 2020-as 'Pokol az édenből' és a 2021-es 'Fordított valóság' után az idei anyagot már trió felállásban hozta ki a zenekar a tavalyi távozások után. A háromdalos EP-t ismét a debreceni Mmp stúdióban vették fel Szilágyi István és Czifra Sándor(Moszi) irányításával. Élőben legközelebb a srácokkal október 13-án Hajdúszoboszlón a Rock Cafe-ban lehet majd találkozni, ahol a Taboo vendégei lesznek.

2023. október 13-án megjelenik a Pink Floyd legendás kiadványa, a ’The Dark Side Of The Moon’ újramaszterelt verziója CD, LP és Blu-ray formátumokban.

Az agrárszakmát és az ahhoz vezető tanulási lehetőségeket népszerűsíti a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szakmai támogatásával induló Nagy Diák Agrárteszt 3. – Mezőgazdálkodj okosan! vetélkedő, nagy értékű nyereményekkel. Az online edukatív játék során a modern agráriummal kapcsolatos kérdésekre kell válaszolniuk a középiskolás diákoknak, akik ezúttal a határon túlról is jelentkezhetnek.
