Január elején hozta ki a hazai dallamos epikus heavy metal zenekar, az Imperium tavaly decemberben megjelent 'Torony az égen' című debütáló albumáról a 'Titkos háború' dal új verzióját, azóta pedig folyamatosan jönnek ki az album dalai szöveges videóval megtámogatva, előbb a 'Bűnre bűn' majd a 'Leszek szél', aztán az album egyik feldolgozásdala, az eredetileg Dinamit 'Te mondd meg'. Később 'A szerelem háború' és az 'Isten veled' került sorra. Most pedig az album instrumentális zárótétele, a 'Seraphine'is kijött ebben a verzióban. A lemez címadó dalához pedig rövidesen egy klip is érkezik majd. Az 5 éven át és sok vendégzenész közreműködésével készült korszerű és erőteljes hangzással bíró anyagra a 11 saját szerzemény mellé a magyar rock/metal történelem három kimagasló dalának újragondolása is felkerült. A Dinamit mellett egy-egy Varga Miklós és Kalapács feldolgozást is tartalmaz a lemez.
