A veterán hazai punk rock zenekar, a Junkies, a tavalyi év folyamán a jelenlegi tagságával újra rögzítette az 1999-ben, azaz már 26 éve megjelent 'Tabu' című nagylemezét ' Tabu 25' címmel. Az első újravett előzetes dalt, ami a 'Szerelmes vagyok' volt, már két hete meghallgathattuk, egy hete a 'Rock and Roll sztár' is megérkezett, míg pár napja az albumnyitó 'A helyzet változatlan' vált elérhetővé, most pedig utolsó előzetesként a holnap megjelenő anyagról a 'Könnyű dal' lett elérhető. A holnap esti koncerten debütáló kiadvány dupla CD-s és dupla vinyl formátumokban lesz elérhető. Aki pedig előzetesen megrendelte magának az albumot, az eredeti koronggrafika alapján készült előrendelői pólóval is gazdagodhatott. Az új kiadványok egyik korongja az eredeti 1999-ben rögzített anyagot, míg a másik a jelenlegi tagság által a újra feljátszott dalokat fogja tartalmazni. A felvételek a SpiritSide Stúdióban készültek, ahol a master és a keverés is megtörtént. Az új anyag hangmérnöke, pedig a zenekar éppen basszusgitárosból dobossá avanzsált tagja Gravel Shores és Kosovics István voltak. A szöveges videókat a Kill Monday Management készítette el, míg a borítót és a grafika Brownhoz köthető. Az új album lemez (újra)bemutató koncertjére pedig a megjelenés napján március 7-én, azaz holnap kerül sor a Barba Negrában, ahol a két vendég a Til The End és a From The Sky lesz. A rendezvényre a jegyek még ma éjfélig kedvezményesek.
Április 5-én jelenik meg a hazai veterán heavy metal zenekar az Omen új 'Kell az ima' című nagylemeze. Első felvezető dalként pedig egy szöveges videó kíséretében már meghallgatható a 'Végítélet' című dal. Az idén 35 éves zenekar új albumára 10 dal fog felkerülni hét vadonatúj szerzemény mellett a 2022-es, eddig csak online elérhető 'Látszatkirályság' EP három dala teszi majd teljessé az anyagot. A digipak CD egy tematikus H-Music magazinnal együtt jelenik majd meg 3 különböző formátumban, 3 féle csomagban és már elő is rendelhető. A lemezt Szolnokon a Denevér Hangstúdióban rögzítették, ahol a keverés és maszterelés is megtörtént Cserfalvi "Töfi" Zoltán és Boros Béla hangmérnökök közreműködésével. Az énekfelvételre viszont a Jarvi Music Stúdióban került sor Jung Norbert hangmérnök segítségével. Az album grafikai tervezését és kivitelezését Havancsák Gyula és Devecz Ádám követte el. A szöveges videót a Kill Monday Management készítette el. A zenekar élőben legközelebb március 28-án Kaposváron a Hang-Ár Music Pubban lehet majd megtekinteni, ahol a Crom nyitja majd az estét. A lemezbemutató koncertre pedig a megjelenés napján a Barba Negra Blue Stage színpadán kerül majd sor, ahol a már említett Crom mellett a vajdasági doom/gothic metal zenekar a Nevergreen is fellép.
'Betonvilág' címmel új dallal jelentkezett a nagyváradi heavy/speed metal zenekar, a Vadász. A magyar tagsággal bíró öt tagú formáció új szerzeménye egy új anyag első előfutára. A srácok eddigi utolsó kiadványa a 2023-as négy dalos angol nyelvű 'Life Eternal' EP volt, de alapvetően magyar nyelvűek a dalszövegeik. A 'Betonvilág' dal keverését és maszterelését Szentkirályi J. Jani végezte a Saintkings Studio-ban. a felvétel pedig már elérhető az összes ismertebb online zenei szolgáltató kínálatában. Aki pedig most szombaton, azaz március 8-án Nagyváradon lesz, Ő a helyi Gekko Pubban élőben is megtekintheti a zenekart, a szintén helybéli thrash brigád, a Corveas és a budapesti heavy/power metal Rebel társaságában.
A veterán hazai punk rock zenekar, a Junkies, a tavalyi év folyamán a jelenlegi tagságával újra rögzítette az 1999-ben, azaz már 26 éve megjelent 'Tabu' című nagylemezét ' Tabu 25' címmel. Az első újravett előzetes dalt, ami a 'Szerelmes vagyok' volt, már két hete meghallgathattuk, egy hete a 'Rock and Roll sztár' is megérkezett, most pedig az album nyitódala, a 'A helyzet változatlan' vált elérhetővé. A jubileumi kiadvány március 7-én jelenik majd meg dupla CD, valamint szintén dupla vinyl formátumokban, az eredeti koronggrafika alapján készült előrendelői pólóval. Az új kiadványok egyik korongja az eredeti 1999-ben rögzített anyagot, míg a másik a jelenlegi tagság által a újra feljátszott dalokat fogja tartalmazni. A felvételek a SpiritSide Stúdióban készültek, ahol a master és a keverés is megtörtént. Az új anyag hangmérnöke, pedig a zenekar éppen basszusgitárosból dobossá avanzsált tagja Gravel Shores volt. Az új album lemez (újra)bemutató koncertjére pedig a megjelenés napján március 7-én kerül sor a Barba Negrában, ahol a két vendég a Til The End és a From The Sky lesz.
Egy hónapja hozta ki hét év után az első új dalát a Füleki Sándor (A.M.D., ex-Mood, ex-Magma Rise, ex-Leukémia) gitáros vezette hazai doom metal/hard rock zenekar, a Wall of Sleep. A 2018. október végén kiadott 'The Road Through the Never' album után a 'Kingslayer' volt az első új szerzemény, amit megismerhettünk a májusban érkező új nagylemezről. Most azonban már megérkezett a folytatás is a 'Letters From The Sea'. A hét év alatt a felállás időközben annyit változott, hogy a basszusgitárnál Janovszki Zsolt váltotta 2022-ben Preidl Barnabást. A dalok felvételei több helyen zajlottak, az éneket Ausztriában Bécsben a SkyStudioban rögzítették, a gitárokat és a basszusgitárt Budapesten a Sun Street Wrecordsban, míg a dobot Sopronban az Ancient Grain Studioban. A keverést és a mastert pedig Vári Gábor végezte el Szegeden a Miracle Sound Stúdióban. Az új dal videóját ezúttal a zenekar és a Kill Monday Management közösen követte el. A grafikánál pedig Köhler Ágnes remekelt. Az új album előrendelés március 27-én indul.
- ODION - 'Narcissus' címmel megjelent az ismert hazai underground metal zenészek dark/doom/prog zenekarának debütáló EP-je!
- Pair o' Dice - Dalpremier a soproni modern rock/metal zenekartól: 'Sírásó'
- KP. Project - 'Interface' címmel megjelent a miskolci modern rock/metal zenekar második EP-je!
- Helldiver - Ezúttal a 'Mindent szabad' dal kapott képes hátteret a nógrádi tradicionális heavy/power metal zenekar tavaly ősszel megjelent 'Utadon' című albumáról!