Egy hét múlva jelenik meg a soproni folk metal Dalriada legújabb nagylemeze, a 'Magvető'. Előzetesen eddig két dalt ismerhettünk meg róla, a 'Jó remény'-t és a 'Holló'-t. Most pedig egy szöveges videó formájában megérkezett a harmadik előzetes is, a 'Hű szívvel valónak'. A képes hátteret a Kill Monday Management készítette el. A hangfelvételt a zenekarvezető és egyben a dal szerzője Ficzek András felügyelte a Tree Studióban. A keverés, a master és az utómunka pedig Szolnokon a Denevér Stúdióban zajlott Cserfalvi "Töfi" Zoltán irányításával, míg az editálást Boros Béla végezte el. Az új album, amit a H-Music Hungary ad ki már előrendelhető. A megjelenés napján, azaz május 23-án a zenekar a Road különleges vendégeként lép fel a Barba Negrában. Aki azonban nem szeretne jövő péntekig várni, neki elég holnap este Tatabányán elmenni a Roxxy Musicba, ahol a soproni folk zenekar mellett a helyi illetőségű dallamos death metal Agregator és a komáromi thrash brigád, a Vesztegzár is fellép az idei És már az is biztos, hogy az idei Rockmaraton fesztiválon is fellépnek.
Tavaly november elején jelent meg a nógrádi tradicionális heavy/power metal zenekar, a Helldiver harmadik nagylemeze 'Utadon' címmel. A tíz dalos anyagról ezúttal a 'Mi vagyunk' és a 'Mikor Árpád népe' kapott szöveges videót. Aki pedig élőben is meghallgatná ezeket a dalokat, ő ezt legközelebb május 31-én Kazáron a Laskafesztiválon teheti majd meg.
Tavaly október elején jelent meg a a Győri punk rock trió az Aurora 'Esszencia 2' című újrafelvett dalokat tartalmazó dupla albuma. A 25 újravett nóta közül most a 'Rock N Roll' kapott képes megjelenítést, amit ezúttal is a Kill Monday Management készített el. A zenekar még erre az évre új albumot is ígér. Aki pedig élőben is hallgatna egy kis Aurora esszenciát, neki legközelebb erre május 16-án Kapuváron a Shop-Stop-ban lesz lehetősége, vagy másnap Esztergomban a Sportkülsőben.
Már két hónapja, hogy megjelent a Junkies 'Tabu' című negyedik albumának az újrakiadása. A dupla vinyl verzió kizárólag az eredeti, 1999-ben rögzített anyagot tartalmazza, a dupla CD-s kiadvány egyik korongján (Tabu) a régi felvétel, a másikon (Tabu 25) pedig a jelenlegi tagság által a tavalyi év végén feljátszott dalok hallhatóak. A jubileumi kiadványról pedig folyamatosan jönnek ki a dalok a Youtube-ra szöveges videó formájában. Legutóbb alig pár napja a 'Tulajdonképpen' került fel a videómegosztó platformra, most pedig már kijött a Sztárgyár' is. Ezzel együtt már összesen 10 dal van fent a 14-ből ilyen formában a Youtube-on. A szöveges videókat a Kill Monday Management készítette el. Aki pedig élőben is zúzna egyet a Junkies régi és új dalaira annak most kicsit várnia kell, egészen június 13-ig, amikor is a zenekar Kecskeméten az Ápoló Klubban lép majd fel az Alvin és a Mókusok különleges vendégeként. Önálló koncertjük azonban csak június 28-án lesz a fővárosi Barba Negrában, ahol egy igazi Best Of programot adnak majd elő. A vendégzenekar pedig a From The Sky lesz.
Már két hónapja, hogy megjelent a Junkies 'Tabu' című negyedik albumának az újrakiadása. A dupla vinyl verzió kizárólag az eredeti, 1999-ben rögzített anyagot tartalmazza, a dupla CD-s kiadvány egyik korongján (Tabu) a régi felvétel, a másikon (Tabu 25) pedig a jelenlegi tagság által a tavalyi év végén feljátszott dalok hallhatóak. A jubileumi kiadványról pedig folyamatosan jönnek ki a dalok a Youtube-ra szöveges videó formájában. Legutóbb a 'Pusztítsatok el' került ki a videómegosztó portálra, most pedig megérkezett a 'Tulajdonképpen' is. Ezzel együtt már összesen kilenc dal van fent ilyen formában ezen a zenei platformon. A szöveges videókat a Kill Monday Management készítette el. Aki pedig élőben is zúzna egyet a Junkies régi és új dalaira annak most kicsit várnia kell, egészen június 13-ig, amikor is a zenekar Kecskeméten az Ápoló Klubban lép majd fel az Alvin és a Mókusok különleges vendégeként. Azonban a hazaiak sem maradnak ki a jóból, így holnap, azaz május 9-én Budapesten a BackStage Pubban is lesz egy akusztik koncert.
- Wall Of Sleep - Holnap jelenik meg a hazai doom metal/hard rock formáció új nagylemeze, itt az utolsó előzetes dal: 'Left Behind'
- Wendigo - Újabb koncertvideó jött ki a március végi Instantos koncertről: 'Thousand Voices (live 2025)'
- lovecrose - Új klipesített dallal jelentkezett a zalaegerszegi metalcore zenekar: 'Álomkép'
- Omen - Klipet kapott a 'Méregpohár' is a 'Kell az ima' albumról!