November 8-án jelenik meg a nógrádi tradicionális heavy/power metal zenekar, a Helldiver új 10 dalos nagylemeze 'Utadon' címmel. A felvételek, a keverés és a master is a szolnoki Denevér hangstúdióban készült. A július végén kihozott klipesített címadó dal után, október elején másodikként a 'Magyar tánc' című szerzeményüket ismerhettük meg egy szöveges videó kíséretében, most pedig egy héttel az album érkezése előtt kijött az utolsó felvezető dal is 'Hadd legyek' címmel, szintén szöveges videó kíséretében A csapat harmadik albuma, ami egyben az új énekes Bangó Norbert debütáló anyaga, már előrendelhető a kiadói shopból. A lemez megjelenését követően a zenekar két helyszínen is tart dedikálást, november 8-án Salgótarjánban, majd másnap Hatvanban. A srácok november 23-án, hazai pályán tartják születésnapi nagykoncertjüket, amely egyben az 'Utadon' album lemezbemutatója is lesz.
