Egy este az emlékeknek: OMEGA – Csillagok útján (2023. szeptember 1. Gödöllői Királyi Kastély)

Szeptember elseje igazán különleges nap lesz idén - egy nap, ami megtelik nosztalgiával, hiszen ezen az estén, Gödöllőn, a Királyi Kastély varázslatos díszudvarán új életre kelnek Kóbor János és csapatának egykori álmai, vagyis azok a legendás szerzemények, amiket mindannyian ismerünk és szeretünk, mint a Gyöngyhajú lány, az Ezüst eső, vagy akár a Hajnali óceán.

Kiderült, ők alkotják MUSIC MOBIL zsűrijét! Vasárnapig szavazhatott a közönség!

Július 20-án indult a Music Mobil közönségszavazása és július 30-án zárult, ahol ötödik zsűritagként a rajongók is dönthettek arról, hogy melyik zenekar nyerjen egy kislemezes megjelenést.

Drawing - 'Embertelen emberek' címmel megjelent a soproni hardcore zenekar legújabb anyaga!

Megjelent a soproni hardcore zenekar, a Drawing hetedik anyaga, az 'Embertelen emberek. A majdnem 19 perces hat dalos koncept EP-t felvételeit Major "Szabi" Szabolcs felügyelte, de ő követte el a keverést és a mastert is. A lemez elkészítését teljesen önerőből valósította meg a zenekar. Rövidesen pedig egy dokumentumfilmet is kihoznak arról, hogy hogyan is készült el ez az anyag. aki pedig szeretné élőben is elcsípni őket, az legközelebb ezt augusztus 12-én teheti meg ezt Fertőszentmiklóson, ahol a ZENIT fesztiválon lépnek fel, többe között a Don Gatto társaságában.

Isn't - Új EP-t és klipet hozott ki a Sivák házaspár vezette melodikus death metal zenekar!

A Németországban élő Sivák házaspár (Márta - ének és Krisztián - gitár, vokál) köré szerveződött melodeath zenekar, az Isn't (Aron Störmer - szólógitár, Simon Krah - basszusgitár és Björn Grontzki - dob) 'Burning Dreams' címmel hozta ki aktuális EP-jét. A címadó tételhez pedig egy klip is készült, ami szintén július 29-én debütált.

Samas - Új dal és klip a fővárosi zúzós modern metal zenekartól: 'Szemtől-szemben'

Új dallal és klippel jelentkezett a fővárosi zúzós modern metal zenekar, a Samas. Az önmagát "szuggesztív élőzenei adrenalin löket"-ként definiáló zenekar legújabb dala a 'Szemtől-szemben'. A csapat már régóta ígérgeti az új nagylemezt, de talán most már lesz is valami belőle, igaz erre a szerzeményre is másfél évet kellett várni az előző 'Feszültség' kijövetele után. A dalt Lukács Ágostonnal rögzítették a Positivesound Studióban, aki egyben keverte és masterelte is. A klip ötlete, a vágás és az animáció Gerdelics Miklós munkája.