Pályakezdő, elsősorban diák alkotók filmes munkáira írt ki pályázatot az A mi Kultúránk (AMiK) rövidfilmfesztivál. A szervező Budapest Művelődési Központ azt várja a nevezőktől, hogy filmes eszközökkel mutassák meg, mit jelent számukra az a kifejezés, hogy érték. A versenyre animációs és élő szereplős kisfilmekkel is lehet jelentkezni. A díjakról egy három fős zsűri dönt, köztük Kecskés Karina színésznő.
A Platform Edge egy 2021-ben alakult budapesti klasszikus old school metal zenekar tiszta énekkel, de thrash elemekkel vegyítve. A csapat tavaly 'Várj még', 'Aranyember' és 'Az vagy' címmel három kislemezt is kihozott. A 'Várj még' dalhoz klipet is forgattak, míg a másik két nótához szöveges videót készítettek. 2023-ban a koncerteké a főszerep, de folyamatosan készülnek az új szerzemények is, melyeket a tervek szerint a koncerteken kívül hamarosan otthon is élvezhet a közönség. Idén az első már meghirdetett koncertjük pedig június 2-án lesz a fővárosi Analog Music Hall-ban a Stonedirt és a Philosophers Stoned társaságában.
Fotó: Barta Imre photography
A szlovák pop/rock sztár, Karin Ann, “for a moment” című balladája után, most egy sötétebb hangulatú dalt ad ki, amelyet a Los Angelesben forgatott klippel ellensúlyoz. A fiatal énekesnő rövid idő alatt ért el számos nemzetközi sikert, BBC egyik műsorában is generációja egyik legnagyobb tehetségének kiáltották ki, most talán eddigi leglátványosabb videójával jelentkezik.
Komor és súlyos dalok várnak minket a Barba Negra Blue Stage előtt május 1-én: a finn Swallow The Sun és különleges vendégük, a svéd Avatarium lép majd fel, előttük pedig a Shores of Null játszik.
„Az igazi őserő, lehengerlő előadás, a 21. századi Istennő, aki újra visszavisz a természethez, belső erőnkhöz.” – így jellemezte A dal 2023 egyik zsűritagja Miviana szombaton előadott „Égni kell” című előadását. Sőt, az énekesnőt, szerzőt arra is megkérték, hogy azt az energiát, erőt, amiből egy szeletet megmutatott a produkció során, történjék bármi, ne szorítsa korlátok közé a jövőben sem. Miviana nem csak zenei tehetségével bizonyított szombaton este, hiszen különleges hajkoronáját, sminkjét saját maga készítette, sőt, a rajta látható elképesztő, vagány ruhát is ő tervezte.
- The Sign - Fel a kanapéról irány a nagybetűs ÉLET! Ez a kulcsüzenete a zenekar versenydalának!
- Divided - A jövőből “érkező” arénacore-t játszó fővárosi zenekar új dala, a 'Split Second', az 'Őrült Stone, avagy 2008 a patkány éve' világába visz el minket!
- Nanowar Of Steel - Kedden érkezik az olasz paródia metal zenekar!
- Utolsó Hullám - Megjelent a budapesti gothrock/postpunk zenekar debütáló albuma: ' Szárnytalan Angyal'