Tavaly november elején jelent meg a nógrádi tradicionális heavy/power metal zenekar, a Helldiver harmadik nagylemeze 'Utadon' címmel. A tíz dalos anyagról ezúttal a 'Mindent szabad' dal kapott képes hátteret. A lemez bemutató koncertje is már itt van a kanyarban, pontosabban jövő pénteken, azaz február 28-án kerül rá sor, amikor is a srácok a Kalapács zenekar 'Ezerből egy' lemezmegjelenési koncertjének a vendégzenekara lesznek a Nagy Feró és a Beatrice mellett.
Ezúttal a 'Deal With The Dead' című dal kapott képes megjelenítést a fővárosi southern/thrash/groove metal zenekar a Stonedirt tavaly decemberben megjelent negyedik nagylemezéről, a 'Steel Is The Way'-ről.
A veterán hazai punk rock zenekar, a Junkies, a tavalyi év folyamán a jelenlegi tagságával újra rögzítette az 1999-ben, azaz már 26 éve megjelent 'Tabu' című nagylemezét ' Tabu 25' címmel. Az első újravett előzetes dalt, ami a 'Szerelmes vagyok' volt, már egy hete meghallgathattuk, most pedig a folytatásban megérkezett a 'Rock and Roll sztár' is. A jubileumi kiadvány március 7-én jelenik majd meg dupla CD, valamint szintén dupla vinyl formátumokban, az eredeti koronggrafika alapján készült előrendelői pólóval. Az új kiadványok egyik korongja az eredeti 1999-ben rögzített anyagot, míg a másik a jelenlegi tagság által a újra feljátszott dalokat fogja tartalmazni. A felvételek a SpiritSide Stúdióban készültek, ahol a master és a keverés is megtörtént. Az új anyag hangmérnöke, pedig a zenekar éppen basszusgitárosból dobossá avanzsált tagja Gravel Shores volt. A Junkies tegnap este Gyöngyösön a Mátra Művelődési Központban lépett fel az Alvin és a Mókusok társaságában, ma pedig ugyanez a párosítás lép fel Tatabányán a Roxxy Musicban. Az új album lemez (újra)bemutató koncertjére pedig a megjelenés napján március 7-én kerül sor a Barba Negrában, ahol a két vendég a Til The End és a From The Sky lesz.
Az idén 25. születésnapját ünneplő Kalapács zenekar öt évvel a 'Világvégre' album után új nagylemezzel jelentkezik jövő pénteken! A Kalapács József vezette heavy/power metal csapat 12 tételes 'Ezerből egy' című nagylemeze tökéletesen illeszkedik az eddigi diszkográfiába, viszont megszólalásában egyértelműen a korral haladó alkotás. Két hete, hogy megérkezett az album első felvezető dala, az 'Útvesztő, majd rá egy hétre a 'Tudod jól, hogy ki vagyok' dal vált elérhetővé, most pedig megérkezett az 'Aki élni mer'. Az új lemez felvételei a már megszokott Ecseri Vasmű Stúdióban készültek, ahol megtörtént a keverés és a masterelés is, a hangmérnök pedig természetesen Weisz “Kicsi” László volt, míg a zenei rendezői feladatokat Beloberk Zsolt vállalta magára. Az album borítóját és grafikáját, a már jól ismert Devecz Ádám készítette el. Az új lemezre hosszú betegség után visszatért a csapat alapító gitárosa Sárközi Lajos, és mivel Nagy Máté is a formáció tagja maradt, így ezentúl három gitáros felállással folytatják. Az 'Ezerből egy' albumot a megjelenés napján, azaz február 28-án egy koncerttel ünnepli a zenekar a Barba Negrában, ahol különleges vendégként a Nagyferó és a Beatrice lép fel, mint ahogy cirka 40 évvel ezelőtt az akkor betiltott Beatrice együttes a Pokolgép vendégeként rehabilitálta nevét a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. A két veterán előadó előtt a tavaly novemberben szintén új lemezzel jelentkező nógrádi tradicionális heavy/power metal zenekar a Helldiver indítja majd el az estét.
'A Gyűlölet Zsákutca' címmel megjelent a várpalotai bányász punk-rock trió, a Brigantik negyedik EP-je! A négy dalos anyagot tavaly novemberben vették fel Zircen, a Bárka Undergrund Stúdióban Endresz Gábor felügyeletével, aki a keverést és a mastert is elvégezte. A kiadáshoz kapcsolódó fotókat pedig Csáfordi Gergőnek és a Los Mineros Films-nek köszönhetjük.Aki pedig szeretne pogózni egy jót a zenekar dalaira, annak holnap Baja felé kellene venni az irányt, mivel a srácok szombat este ott lépnek fel az Armstrongban, a Don Gatto és az Orwell Disznói társaságában. Hazai pályán pedig majd április 12-én lehet elcsípni őket az Alagsor Sörözőben, ahol a Hallucinatorz lesz a vendégük.
- Vodka for Kids - 'Álom az élet' címmel új öt dalos EP-pel jelentkezett a pécsi pos-hardcor/punk rock zenekar!
- AWS - Felkerült az online zenei szolgáltatók kínálatába a tavalyi lemezbemutató koncertjük!
- Junkies - Dalpremier a ''Tabu 25' lemezről: 'Szerelmes vagyok'
- Urachel - 'The Christian Plague' címmel ismét új nagylemezzel jelentkezett a Tamási-i egyszemélyes melodikus black metal projekt!