Headstock - Új dallal jelentkezett a dorogi pop-punk zenekar: 'Imago'

Igencsak csendesre sikeredett a dorogi pop-punk zenekar a Headstock elmúlt két éve. Utoljára 2023. márciusában hoztak ki egy 'Azok Az Évek' című klipesített dalt, ami zenekar életének 17 évét sűrítette 3 percben és a 'Hagyd meg nekünk' tíz éves évfordulójára jött ki. azóta 1-2 koncertet leszámítva nem adtak magukról semmi életjelet. Most azonban mindjárt az év harmadik napján érkezett tőlük egy vadonatúj nóta 'Imago' címmel. A keverés és a master a No Silence Sound Studio-ban készült.

Kisbé - Megjelent és már végig is hallgatható az egykori Aurora basszusgitáros első szólólemeze: '14'

'14' címmel december 27-én jelent meg az egykori Aurora basszusgitáros Kisbé, azaz Goreczki Szabolcs első szólólemeze. Az albumot a H-Music Hungary jelentette meg, de egyenlőre csak a digitális platformokon érhető el. Az összes dal zenéjét és szövegét Szabi írta. A felvételek pedig a Spiritside Studio-ban készültek a Junkiesból is ismert Gravel Shores felügyeletével, aki a keverésért és a masterért is felelt. Kisbé így jellemzi a zenei projektjét: "Érzések, gondolatok, önkifejezés dalokban. Vigyázz, jövök!"

Fémvár.hu 2024 - Így láttuk az idei évet, ezt várjuk jövőre! Szerkesztőségi listák!

Az év végéhez közeledve ismét eljött az összegzések időszaka. Nincs ez másképpen nálunk sem, hiszen a hátralevő pár napban már nem várható nagyon új album megjelenése. Persze mindig akad egy két delikvens, aki erre az időszakra időzít, de akkor ő már csak a jövő év végi listákon szerepel majd. De nem is olyan egyszerű összehozni még a mai online világban sem egy ilyen nem túl cizellált történetet. Mert miután szóltam a srácoknak, hogy kellenének a listák, meg a vélemények, kiderült, hogy majd mindenki ellenszenvvel viseltetik a listázással szemben. :) Persze azért csak megjöttek azok a listák és vélemények, mindenkinek a stílusa, habitusa vérmérséklete és hozzáállása szerint. De ugye ilyenek vagyunk mi és ez a lényeg, hogy mindenki hozza a saját őszinte egyéniségét, aki nem akart, az nem listázott, aki pedig úgy döntött, hogy ő öröklistát ír és nem korlátozza magát 2024-re, az pont úgy lett jó. Volt aki sok koncerten volt és volt aki egyáltalán nem járt élő fellépésen. De véleménye szerencsére mindenkinek van. És különböző emberek, különböző megközelítésből, de néha hasonló eredményre jutottak.

Long Live The Martyr - Megjelent a fővárosi groove metal/hardcore/rock n' roll zenekar első albuma: 'Rock 'N' Core'

'Rock 'N' Core' címel megjelent a budapesti leginkább groove metal/hardcore! rock n' roll egyvelegként leírható stílusú Long Live The Martyr debütáló albuma. A Metal.hu kiadásában megjelent anyag egyenlőre csak a digitális platformokon érhető el, a digipackos CD majd január 31-én jön ki, de már előrendelhető. A kilenc dalt tartalmazó lemezt a RedSun Recordingsban és a DobBázis Stúdióban vették fel, a keverés és a master pedig az 515 Studio-ban zajlott. A borító Bónyai Barbara munkája. Pár napja a címadó dalhoz kihoztak egy klipet is, amit a 40K Video készített, a felvételek pedig Budapesten a Riffben készültek. A zenekar február 1-én Kecskeméten a Kilelében kezdi meg az egyenlőre 10 állomásos lemezbemutató koncertsorozatát a Nefogazz! és a Hit by a School Bus társaságában.

Atomic - Új klippel jelentkezett a miskolci veterán thrash zenekar: 'Soul Butcher Training'

Ismét új klippel jelentkezett a miskolci veterán thrash zenekar az Atomic. A srácok ezúttal a 2022. novemberében megjelent 'Hate Transplant' albumuk 'Soul Butcher Training' dalához készítettek egy animációs kisfilmet. A videót a Winci's Imaginary Cover Arts készítette el, míg a képeket a VARESZ.Fotó-nak köszönhetjük. A srácok ezúttal sem felejtettek el köszönetet mondani Stauderer Jánosnak és a Metal Ör Die Recordsnak.