Live session felvételt hozott ki a fiatal budapesti progresszív/dallamos metal zenekar a Seers of Light. A 'Jégmadár' című dalukat az Analog Music Hall színpadán rögzítették. A kisfilmet a Kill Monday Management készítette el, míg az audio rész keverését, masterelését Kurtács András készítette el. A 2022-ben indult zenekar már megfordult több tehetségkutatón és fesztiválon is, míg több budapesti klubba rendszeresen visszajárnak. A csapat a saját zenéjét úgy definiálja, mint: "A dallamosabb, közérthetőbb hangzásvilág és a technikás hangszeres játék ötvözete, amelyet szintetizátor és erőteljes női ének tesz teljessé." Az első nagylemezüket jövő tavasszal tervezik kiadni. A nyolc dalos anyagról pedig előzetesen a szerzemények felét szeretnék Live session formában kihozni. A Seers of Light megcélozza a külföldi közönséget is, így a dalaik többnyire angol nyelven születnek, de van amit magyar nyelven is elkészítenek, ilyen például a most bemutatott 'Jégmadár' is. Az album megjelenése után egy klubturnét terveznek, melynek a csúcspontja egy budapesti lemezbemutató koncert lesz.
A tavaly decemberben megjelent ex-Christian Epidemic tagok által alapított Ragály zenekar debütáló albumáról az 'Elkárhozott'-ról a 'Megbántott istenség' és a 'Golgota népe' is kapott egy-egy szöveges videót a Kill Monday Management jóvoltából. A thrashes elemekkel színezett melodic black/death metalt játszó formáció folyamatosan hozza ki a képes anyagokat a kilenc dalt tartalmazó bemutatkozó anyagáról.
Eddig öt dalt ismerhettünk meg ('Édenkert', 'Arcomba vág', 'Kártyavár', 'El kell mondani', 'A mi dalunk') a Depresszió október 3-án érkező eddigi legnagyobb szabásúbb kiadványáról, az 'El kell mondani'-ról. Most pedig egy újabb szöveges videóval megérkezett a hatodik is, az 'Én tényleg...' , így a 10 tételes anyagnak már több mint a fele elérhető. A szöveges videó ismét Gerő András munkája. Az új album CD, CD+DVD, LP és pendrive formátumokban, H-Music magazinnal önállóan vagy többféle rajongói csomagban is előrendelhető. Az idén a 25 éves jubileumát ünneplő zenekar nyár végéig a születésnapi programjával állt színpadra, de az október elején kezdődő országjáráson már az új album dalait mutatják be. A lemezbemutató koncertre pedig november 21-én kerül sor a Barba Negrában.
Fotó: Rosta A. Márk
Egy hete hozta ki a tavaly megjelent 'Neither land nor sea' albumuk 'Days buried face-down' dalához készült szöveges videót a hazai doom metal veteránok által alapított Magma Rise. Most pedig ugyanerről az anyagról a 'Dragging Eye Movements' is kapott némi képes hátteret, amit ismét a Kill Monday Management készítette el. A srácok három hete az Exhorder főnök Kyle Thomas (Trouble, Alabama Thunderpussy, Floodgate) vendégéneklésével hozták ki, az eredetileg a Mood 1999-es 'Wombocosmic' albumán található 'Glow Burn Scream' dalt. További hír a zenekar háza tájáról, hogy az idén 15 éves debütáló lemezük, a "Lazy stream of steel" az ősz folyamán újra kiadásra kerül digipack formátumban. A tervek szerint az album 2025-ös verziója nem csak új külső megjelenést kap, hanem új mastert és egy bónusz dalt is. További jó hír, hogy Hegyi Kolosék még idén rögzítenek és kihoznak egy új dalt 'The window with darkness behind' címmel. Aki pedig élőben is megnézné a zenekart, annak erre ma van lehetősége Szombathelyen a Végállomás Klubban, ahol az estét a helyi Kief From The Moon fogja nyitni.
Fotó: ifj. Holdampf Gábor
Tavaly október elején jelent meg a a Győri punk rock trió az Aurora 'Esszencia 2' című újrafelvett dalokat tartalmazó dupla albuma. A 25 újravett nóta közül pár napja a 'Kifacsart citrom', most pedig a 'Dupla nulla' kapott szöveges videót. Az előzőekhez hasonlóan ezt is a Kill Monday Management készített el. A zenekar 2025-re új albumot is ígért, pedig az év hátralevő részében szinte minden hétvégén játszik majd a június óta kétgitáros felállással látható zenekar. A csapatba akkor érkezett a Fishből ismerős Gajda Mátyás. Élőben pedig legközelebb a zenekart október 3-án Budapesten a Barba Negrában lehet elcsípni, ahol a veterán szlovák punk csapat, a Konflikt lép majd fel előttük.
- Piramis - Október 4-én koncert Budapesten a MOMKultban!
- Hungarica - A klippel megtámogatott címadó dal jött ki elsőként az októberben érkező új albumról: 'Veritas Hungarica'
- Likó Marcell - Pénteken a Vadfruttik énekese Budakalászon ad szólóestet!
- Fábián Zoltán - A 'Nekem a világ' című szólódalához forgatta legújabb klipjét a Hungarica egykori énekese!