Április elején jelent meg a 35. születésnapját ünneplő Nagyfi László vezette Omen legújabb nagylemeze. A 'Kell az ima' lemezre 10 dal került fel, amik egyszerre hozzák a régi Omenes ízeket, hangulatokat, miközben teljesen naprakész megszólalással dörrennek meg. Hét vadonatúj szerzemény mellett a 2022-es, eddig csak online elérhető 'Látszatkirályság' EP három dala is megtalálható rajta. A digipak CD egy tematikus H-Music magazinnal együtt jelent meg 3 különböző formátumban, 3 féle csomagban. A lemezt Szolnokon a Denevér Hangstúdióban rögzítették, ahol a keverés és maszterelés is megtörtént Cserfalvi "Töfi" Zoltán és Boros Béla hangmérnökök közreműködésével. Az énekfelvételre viszont a Jarvi Music Stúdióban került sor Jung Norbert hangmérnök segítségével. Az album grafikai tervezését és kivitelezését Havancsák Gyula és Devecz Ádám követte el. Az albumhoz tartozó összes szöveges videót a Kill Monday Management készítette el, így a nemrég kihozott 'Amiben hiszel' és 'A halál csókja' dalokhoz is. Az új nagylemez az első helyen nyitott a Mahasz 15. heti, mind az összesített digitális, mind a fizikai eladások listáján is.
