Végre hallatja igazi hangját Miviana. Ez benned is tüzet gyújthat!

Miviana az elmúlt években megannyi produkcióban feltűnt, 2016-2019 között például az OMEGA zenekar tagjaként (ének, vokál, hegedű frontokon) turnézott Európa-szerte. Mostanra szóló előadóként egy darkosabb, az eddigieknél sokkal kiforrottabb hangzás- és témavilágban kezdett el mozogni. Ezzel pedig a bántalmazó kapcsolatokat, a transzgenerációs mintákat, a családi titkokat, továbbá a saját életében megtapasztalt hátrányos helyzeteit dolgozza föl, amelyek azért érték, mert nő.

Miviana - Égni kell (2023 a DAL)

Miviana szereti a kihívásokat, a héten egy új megmérettetésen vesz részt, ugyanis legújabb dala, az „Égni kell” bekerült az idei A DAL TOP40-es mezőnyébe. A produkciót március 25-én, szombaton élőben adja elő a műsorban. Ha érdekel egy erőteljes, karakteres női hang a magyar zenei platformon, akkor ezt a versenyszámot, előadást nem hagyhatod ki!

Az „Égni kell” egy érzelmes, személyes téma feldolgozása, hiszen a főszereplő a múlttal való szembesülésről, az újrakezdésről és a változásról mesél a szövegben. A számban megjelennek olyan képek, kifejezések, mint az "árnyak", a "mélyre húzni", vagy éppen az "égni", amelyek valóban drámai atmoszférát teremtenek. A refrén erős, határozott, amely Miviana elszántságát és eltökéltségét közvetíti a jelenlegi helyzetén való túllépésre, egy új életre való törekvésre. A szerzemény szerkezete és témája összhangban van a gitáros, texasi hangulatot idéző zenével, a karakteres hangzással, amit az elektronikus elemek tesznek még izgalmasabbá a dal második felében.

Miviana nemcsak énekel a dalban, hanem hegedül, brácsázik és csellón is játszik benne. Az „Égni kellbluesos gitár játéka Kiss Petit dicséri (The Pontiac), a produceri munkálatokban Szabó Bazsi, co-producerként Martz volt az előadó alkotótársa.

A dalt rövid időn belül bekövetkező sok veszteség, halál és csalódás inspirálta. Amikor konkrétan kihúzzák a lábad alól a talajt, a küszöbön kopog a halál, nincs pénzed, új munkát kell találnod, megváltozik a baráti köröd, felfordul a teljes életed. Minden, ami addig működött vagy megszoktad, semmivé válik és bár próbálod magadban összekaparni a múlt emlékeit, azt a néhány jól bevett rutint, hátha életben tart. Aztán rájössz, hogy csak tolod magad előtt a gyászt ahelyett, hogy szembenéznél vele. Így született a dal, azt éreztem ideje beleállni a történtekbe. Sírni bátran, hagyni, hogy fájjon, mert sehogy máshogy nem lehet feldolgozni ennyi fájdalmat. A düh és a tehetetlenség szülte a dalt. Mert, amikor a legmélyén vagy, akkor is meg tudod találni azt a pici szikrát, ami tüzet gyújthat benned. – árulta el Miviana.

A szerzeményhez az énekesnő egy saját maga által rendezett klippel készült, amelyet most először maga vágott. Az operatőri, utómunkálatokat Hitka Balázs végezte, a smink tökéletesítésében Kur Viktória és Farkas Anita voltak segítségére. Miviana nem csak a videót vágta, hiszen a stylingot is ő álmodta meg, a rajta látható szoknyát saját kezűleg szabta. Ha megtetszett ez a zenei világ, akkor jó hír számodra, hogy az idei év folyamán több újdonsággal is készül közönsége számára.

Az előadó nem mellesleg sosem unatkozik, immáron ötödik éve fejleszti saját énekterápiás módszerét, amely során személyre szabott gyakorlatain keresztül segíti részvevőit a hangjukkal való kapcsolódásban, a bátrabb éneklésben, egy tudatosabb jelenlét kialakításában. Miviana módszere során nagy hangsúlyt kap az egyén, a regenerálódás és a töltődés. Minél több embernek szeretnék segíteni abban, hogy visszataláljon a benne rejlő zenéhez. Hogy újra bízzon a fülében, hogy előhozza a tisztán éneklését annak minden csodájával.” – árulta még el.

Miviana Online:

https://www.facebook.com/MivianaOfficial

https://bio.to/Miviana

https://www.instagram.com/miviana._/

https://enekterapia.hu/

https://www.tiktok.com/@miviana_official

 https://twitter.com/mivianaofficial

Kapcsolódó cikkek