Három tehetségkutatóval zárul az Öröm a Zene 2022-2023-as sorozata szeptember 30-án. A hónap utolsó napján Szolnokon, Sopronban és Kézdivásárhelyen mérik össze tudásukat az ifjú tehetségek, hogy aztán a legjobbak fellépjenek az Öröm a Zene gyáli nagydöntőjében október első hétvégéjén.
Heavy Brains (tavalyi nyertes)
Az Öröm a zene mostani évadában 24 határon túli és magyarországi városban rendeznek illetve rendeztek tehetségkutatót, közülük három eseményre jelenleg is jelentkezhetnek induló könnyűzenei formációk saját szerzeményekkel. A helyszínek közül az egyik Sopron, ahol már 13. alkalommal rendezik meg a Sop-rock Tehetségkutató Fesztivált, ezúttal is a Hangár Music Gardenben. Itt fellépési lehetőségeket lehet nyerni a Búgócsiga Akusztik Garden és a Hangár Music Garden klubokba, továbbá városi rendezvényre. Az egyik különdíjas együttes pedig stúdiózási lehetőséget fog kapni a szervezőktől.
Szintén nyílt a verseny Szolnokon, ahol az AztaQ Amatőr Zenei Tehetségkutatón zenélhetnek induló előadók. Itt is értékes nyereményekkel gazdagodhatnak a díjazottak, például 200 ezer forintos PR-csomaggal, Cegléden és Szolnokon fellépési lehetőséggel, vagy épp 150 ezer forint értékű stúdiózással.
A tehetségkutató-sorozatnak lesz még egy határon túli helyszíne is, ez Kézdivásárhely. Mindhárom döntőt szeptember 30-án, szombaton rendezik meg, és közös bennük, hogy kiváló szakmabeliek zsűrizik a zenekarokat, köztük Maróthy Zoltán gitáros, énekes, dalszerző, Pap Béla könnyűzenei ötletember, Horváth Gergely rádiós műsorvezető, kreatív producer, Farkas Róbert trombitás, Cserfalvi Zoltán hangmérnök, Tóth Tamás dobos, Bakonyi Bálint zenei producer és Andrásik Remo zenész, az Öröm a Zene vezetője.
A három döntőből, ahogy a többi 21 eseményről a győztesek bekerülnek az Öröm a Zene nagydöntőjébe. A kétnapos finálét október 7-én és 8-án tartják Gyálon, az Arany János Közösségi Házban. Aki itt az első helyen végez, megkapja a Hangfoglaló Program induló zenekari programjának 4 millió forintos támogatását.
További részletek: oromazene.hu