Turmion Kätilöt - Headlinerként érkeznek a Barba Negrába!

9 nagylemez és több mint 800 koncert után a finn disco metal gépezet, a Turmion Kätilöt kész a következő szintre lépni a világuralomra törő terveiben. Omen X című új albumuk január 13-án érkezett meg a Nuclear Blast gondozásában, a turné pedig rögtön a megjelenés után elindult Finnországban: a csapat eddigi legnagyobb attrakcióját mutatta be a Helsinki jégcsarnokban. A hazai fellépések után februárban már Európára fókuszálnak a srácok: a 20 fellépés között Budapest is ott van, ahol február 16-án játszanak. A Nightwish előtti decemberi fellépés után most teljes hosszúságú koncerten mutatják be a vadonatúj nótákat.

Az Omen X lemez készítése során szinte csak pozitív kihívások érték a csapatot. A covid lezárások miatt túl sok dal készült, úgyhogy válogatni kellett közülük, és ez a stúdióban töltött idő hosszát is megnövelte. Ezt leszámítva az album készítése a szokott módon, gördülékenyen zajlott, és sikerült a zenekar számára friss hangzást és hangulatot kialakítani. MC Raaka Pee szerint az új lemez igazán felszabadító, megtisztító hatással van a hallgatóra, egyfajta tizedik próféciaként.

TURMION KÄTILÖT - Totuus

A turnén egy másik finn metal csapat, a Bloodred Hourglass is szerepel. A 2005-ben, Mikkeliben alapított zenekar dallamos death metal lemezekkel vált ismertté, de az ötödik, 2021-es Your Highness albumon a tiszta énekhang mellett modern, alternatív és metalcore stílusjegyek is előtérbe kerültek. Az In Lieu of Flowers című új kislemezhez kapcsolódó klipjük pár hónapja jelent meg.

Bloodred Hourglass - In Lieu of Flowers

 

A Concerto Music bemutatja:

Omen X World Tour 2023

2023. február 16., csütörtök 19 óra

Barba Negra Blue Stage (1211 Budapest, Szállító u. 3.)

Turmion Kätilöt; Bloodred Hourglass koncertek

Belépő: 6.500 Ft

Jegyek kaphatók a Rock1-nél a www.tixa.hu oldalon

 

Kapcsolódó weboldalak:

https://concerto.hu/

https://www.turmionkatilot.com

https://www.brhg.net/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/

https://www.facebook.com/events/259718455341440

 

Kapcsolódó cikkek