(november 17, 19:00, Instant-Fogas Komplexum)
Szebényi Dániel neve eddig sem volt ismeretlen a könnyűzene, jazz, rock szcénában mozgó embereknek, viszont most új dalokkal, önállóan mutatkozik be Szebényi Dani és zenekara november 17-én pénteken az Instant színpadán. Az elmúlt évben a Dal2023-ban önállóan először debütált Vigasztaló c. dalával, amiben a legjobb négyig menetelt. A csapat első koncertjén ezen a dalon kívül jó pár újdonság is hallható lesz.
Szebényi Dániel Artisjus, Petőfi Zenei díjas és HANOSZ Öröm a Zene díjas billentyűs-énekes, dalszerző, producer, dalszövegíró, 5 éves korától kezdve zenével foglalkozik. A közel 20 évnyi utazás során (amely érintette a klasszikus zongorát-orgonát) kötött ki végül a jazz, a rock és a könnyűzene partjain. Fiatal kora ellenére már hosszú karriert tudhat maga mögött a zeneiparban.
Ezen a koncerten egy igazi zenei utazáson vehet részt a közönség, hiszen Dani zenei sokoldalúsága kapcsán, nem is igazán számíthatunk másra, mint egy ínyenc csemegére: jelentőségteljes üzenetű dalokra, szövegre, hangszerszólókra, zeneiségre. Egyaránt hallhatják a közelmúltban megjelent Burger joint c. jazz szerzeményt, az újragondolt zenekaros Vigasztalót, de egy teljesen új, még nagyközönség előtt soha be nem mutatott dalt, melynek zenéjét és szövegét is Dani jegyzi. Aki ismeri Dani munkásságát, tudja, hogy a blues, rock is nagyon közel áll a szívéhez, így természetesen ezek sem maradnak ki a repertoárból.
November 17-én Fábry Adonisszal (dobok), Gotthárd Misivel (gitár), Mogyoró Kornéllal (ütőhangszerek), Tempfli Erikkel (billentyűk), Usztics Danival (basszusgitár) alkotta csapattal lépnek színpadra, valamint a csodás Hegedűs Borit is hallhatjuk.
Facebook esemény: https://fb.me/e/NUC9gAbR
Szebényi Dániel - Vigasztaló
Szebényi Dániel Facebook:
https://www.facebook.com/danielszebenyi
https://www.instagram.com/szebenyi.daniel/