Teltházas koncertekkel zajlik a Peter Tägtgren nevével fémjelzett PAIN zenekar őszi, I AM című turnéja. Nem is csoda, hiszen a svédek sok év után tértek vissza, méghozzá egy igen meggyőző zenekari hármas élén. A budapesti Dürer kertben is velük fellépő Ensiferum a folk metal igazi nagyágyúja, a komor és szimfonikus hatású, lehengerlő erejű Eleine új lemezzel érkezik a turnéra, a japán Ryujin személyében pedig egy szélvészgyors szamuráj metal csapatot ismerhetünk meg november 1-én.
A heavy metal alapokra industrial, electro és techno elemeket pakoló, és mindezt élőben elsöprő lendülettel előadó Pain a Hypocrisy frontember hobbi projektjeként indult, de már több mint két évtizede teljes zenekarként működik. Egy komolyabb kihagyás, 6 év után tértek vissza: az I AM turné keretében újra megtapasztalhatjuk a zenéjük súlyos energiáit. Olyan slágerek kerülnek majd elő, mint a Shut Your Mouth, a Same Old Song, a Call Me és a Party in My Head.
Ősszel pedig befutott az első friss dal is: a Revolution új kislemezként jelenik meg, és klip is készült hozzá. Peter elmondása szerint a friss anyagot fiával, Sebastiannal közösen írták. „Ő rakta össze a zenét, én írtam a szövegeket. És remekül sikerült, nagyon büszkék vagyunk erre a dalra. A téma a közösségi médiában és a hírekben terjedő sok hamis információról szól, és arról, hogy egy átlagos embernek mekkora nehézséget jelent különbséget tenni a valós és a hamis hírek között.”
PAIN - Revolution
A turnéra egy igazi nagyágyú társul a svédekhez: a finn Ensiferum a folk alapokra építő dallamos, epikus hangvételű death metal jeles képviselője is fellép november 1-én a Dürer Kertben. A harmadik csapat is ismert már a hazai koncertlátogatók körében: a 2014-ben indult svéd Eleine komor, egyben intenzív szimfonikus metal zenét játszik. Negyedik nagylemezük, a We Shall Remain most nyáron jelent meg: a Madeleine Liljestam énekesnő és Rikard Ekberg énekes-gitáros kettőse által meghatározott csapat új lemeze a kritikusok szerint még a korábbiaknál is átütőbb hangulatot áraszt magából. Mindenképp érdemes lesz tehát élőben is meghallgatni az olyan dalokat, mint a címadó.
ELEINE - We Shall Remain
Nyitózenekarként egy korántsem kezdő, ám de annál távolabbról érkező zenekart ismerhetünk meg: a japán Ryujin zenekar Gyze néven indult 2011-ben, „szamuráj metal” zenét játszva. Heavy metal alapokra japán és angol szövegeket énekelnek, s dalaikban a nyaktörő sebességű gitárfutamok mellett a legrégebbi hagyományos japán műfajok, így például a gagaku nevű udvari zene is megjelenik. A csapat saját neve alatt, a Napalm Records-nál ad ki új lemezt a jövő év elején, amelyről az első dal a Raijin & Fujin, Matthew Kiichi Heafy (Trivium) vendégszereplésével.
RYUJIN - Raijin & Fujin (feat. Matthew K. Heafy)
A négy csapat közös koncertjére november 1-én kerül sor a Dürer Kertben, jegyek korlátozott számban még kaphatók.
a Livesounds bemutatja:
I AM on Tour
2023. november 1., szerda, 19 óra
Budapest, Dürer Kert
PAIN, Ensiferum Eleine, Ryujin koncertek
Belépő: 10.900 Ft, a koncert napján 11.900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.
Kapcsolódó weboldalak:
https://www.painworldwide.com/
https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/201787419407807/