Kérdéseket kapnak a diákok a friss magyar filmekről is!

Hetedik alkalommal rendezi meg a DUE Médiahálózat a Nemzeti Filmintézet támogatásával a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak versenyét. Az edukatív játékot azzal a céllal indították, hogy a 14-20 év közötti fiataloknak szórakoztatva adjanak képet és tudást a magyar filmekről, sorozatokról, alkotókról. A 7. Filmteszt az elmúlt évek kiváló hazai alkotásaira is fókuszál. A játékba a kezdetektől több mint 120 ezren kapcsolódtak be.

Kojot

A magyar film- és moziipar története 127 éve indult, amikor is 1896-ban elkezdték vetíteni a a Lumière testvérek filmjeit a Royal Szállóban. Az első magyar filmszínházat az Andrássy úton nyitották, ám az elegáns környék lakói lenézték az új szórakozási formát, ezért a vállalkozás érdeklődés hiányában bezárt. A filmvetítések ugyanakkor elterjedtek a kávéházakban, és 1911-ben már 100 filmszínház működött Budapesten. Az első tudatosan rendezett magyar filmalkotás A táncz volt, ami az Uránia Tudományos Színház egyik előadásának mozgóképes illusztrációjaként született. A magyar filmgyártás kialakulásának korai szakaszában virágzott egy hibrid műfaj: a kinemaszkeccs, melyben félbeszakították a vetítést, s a film szereplői eleven valóságukban léptek a közönség elé. A következő évtizedek olyan kultfilmeket termeltek ki – a teljesség igénye nélkül - , mint a Meseutó, a Hyppolit, a lakáj, a Szegénylegények, A tanú, az Indul a bakterház, a Mephisto, a Valami Amerika, a Sorstalanság, a Testről és lélekről és a Saul fia. Felsorolhatatlanul sok színészóriásért rajongott és rajong a magyar moziszerető ember: Bajor Gizi, Gobbi Hilda, Latinovits Zoltán, Kabos Gyula, Zenthe Ferenc, Törőcsik Mari, Haumann Péter és még sorolhatnánk a nagy neveket.

Nemcsak az elmúlt évtizedekben, hanem a közelmúltban is számos fantasztikus alkotás született, köztük a Larry, a Kojot, a Fomo, a Valan – Az angyalok városa és a Ruben Brandt, a gyűjtő. Így aztán a friss alkotásokat is felhasználva hetedjére is elindította legnépszerűbb edukatív versenyét a Nemzeti Filmintézet támogatásával a DUE Médiahálózat. A háromfordulós játékba a filmteszt.hu oldalon lehet bekapcsolódni, ahol 18 kérdésre kell válaszolni magyar filmklasszikusokkal és az elmúlt évek magyar mozifilmjeivel, sorozataival és alkotóival kapcsolatban.

Larry Fotó: Focusfox

A játékban bárki részt vehet, a tesztet 2024. február 8-ig lehet kitölteni. A résztvevők a Nagy Diák Tesztek(C) applikáció segítségével is kipróbálhatják a tudásukat. A felhasználóbarát app ingyenesen letölthető App Store-ból és a Google Play-ről.

A második fordulóba az online tesztkitöltésen legjobb eredményt elérő 14 és 20 év közötti játékosok kapnak meghívást. Ebből a fordulóból a legjobb 10 versenyző jut majd a döntőbe, ami 2024. március 1-én lesz az Újpest Rendezvénytérben. A fődíjat a nyertes választhatja ki egy kétszemélyes görögországi utazás, egy iPhone 14 szupertelefon, vagy egy Samsung Galaxy Z Flip3 közül. A második és a harmadik helyezett jutalma egy-egy okostelefon lesz.

A Filmtesztet bárkinek érdemes kipróbálni, aki szeret moziba járni, illetve tévében, Netflixen, HBO-n vagy Filmion magyar alkotásokat nézni.

Bővebben: www.due.hu, nagydiaktesztek.hu

Kapcsolódó cikkek