Hydra - Megjelent a zalai dallamos heavy/power metal zenekar debütáló albuma: 'Láncra verve'!

'Láncra verve' címmel jelentette meg bemutatkozó nagylemezét a zalai kötődésű, 2021 nyarán indult Hydra. A Tales Of Evening ex-dobosa, Pálosi Róbert által alapított zenekar első albumára nyolc tétel került, mindegyik dal nagy kedvence lehet a szimfonikus elemekkel gazdagon ellátott dallamos heavy / power stílust kedvelők számára. A csapat idén március közepétől a Kárpátia vendégeként járja az országot egészen az év végéig, de múlt vasárnap a Barba Negrában is koncerteztek a Powerwolf bulija köré szerveződött mini metalfesztiválon.

Az alapító dobos Pálosi Robi gondolatai a zenekar megszületéséről, a tagságról, és a közeljövő terveiről:

“menned kellett, nem volt maradás"

2021 augusztus 17. Ádám Atival (a Tales Of Evening vezetője, billentyűse) megbeszéltük, hogy távozom, annak ellenére, hogy ez a zenekar egy igazi család. És ez nem egy közhely, tényleg a második családom volt a csapat. Egy napot sem tétlenkedtem, másnap egyből hívtam telefonon Laki Tomit, hogy alapítok egy zenekart, és ő lesz a gitárosunk. Habozás nélkül igent mondott.

"vajon működik-e a kémia?"

Kitaláltam egy kis dallamot a zongorán. Átküldtem Tominak - pár óra múlva jött is a válasz, a gitárriffekkel együtt. Tudtam, hogy innentől itt nincs hiba! Tomi baráti körében rátaláltam a megfelelő zenésztársakra, akik egyből bizonyították tudásukat, és a kellő alázatukat a közös cél érdekében. Némedi Gyuri, aki nálam sokkal jobb, képzettebb dobos, basszusgitárt ragadott a kezébe. Szerintem ez megmutat mindent a hozzáállásáról. Multitalentum a srác. Tóth Sanyi, aki mérnök ember, nem ismer tréfát. (nevet)... Pontos, precíz, megbízható! Nincs mellébeszélés. Méhes Vid, ő a zenekar énekese. Mivel én írom a dalszövegeket, így nem egyszerű feladat tolmácsolni a gondolataimat a közönség felé, de úgy érzem, Vidus ezt tökéletesen át tudja adni, kellő áhítattal, alázattal. Szerintem a hangja tökéletesen illik ebbe a zenei miliőbe.

Azt gondolom, megmutattuk, hogy kellő elszántsággal el lehet érni azt, amit nagyon szeretnénk. Persze ehhez kell némi tapasztalat, és jószerencse, illetve egy kis hátszél… Az idei évet a Kárpátia zenekar vendégeként ki is maxoltuk, hálásak vagyunk érte! Rengeteg feladat vár ránk, videóklipek, koncertek, élmények tömkelege… Találkozzunk a koncerteken!"

Az album 'Nem volt maradás (Ribarics Tamás emlékére)' című dalában Dudás Ivett (ToE) közreműködött, az artwork Tóthmárton “Szőr” Szabolcs munkája. Mix / Master: Denevér Hangstúdió - Cserfalvi “Töfi” Zoltán és Boros Béla.

Hydra - Láncra verve

01. Nincs ami visszatart

02. Dobban a szív

03. Láncra verve

04. Harcosok vére

05. Nem volt maradás (Ribarics Tamás emlékére)

06. Kéz amely ringat

07. Hamis próféciák

08. Honfoglalás 

Hydra - Nincs, ami visszatart

A Hydra tagsága:

Pálosi Róbert - dob

Némedi György - basszusgitár

Laki Tamás - gitár

Tóth Sándor - billentyű

Méhes Vid - ének

Hydra - Hamis próféciák

Hydra Online:

https://shop.hmusic.hu/termek/hydra-lancra-verve-cd

https://songwhip.com/hydra8/lancra-verve

https://www.facebook.com/HydraZenekar

Hydra (ft. Dudás Ivett) - Nem volt maradás

Kapcsolódó cikkek