A napokban jelenik meg Hobo legújabb albuma, Hobo Rádió címmel a H-Blues kft. kiadásában és a GrundRecords terjesztésében. A CD-n 16 vadonatúj dal mellett egy feldolgozás (Rolling Stones: Satisfaction) kapott helyet. A lemez első felében vidámabb számokat hallhatunk - egy "meglepetésvendég", bizonyos DJ Hobo felkonferálásaival - , melyek közül néhányat Hobo nemrégiben bemutatott, Az utcazenész című önálló estjén már megismerhettek a rajongók. Az album második felében komoly hangvételű dalok szólalnak meg. Hobo jelenlegi együttesének tagjai közül a gitáros Kiss Zoltán, a billentyűs Nemes Zoltán és a basszusgitáros György Attila is szerepel a zeneszerzők között. Hozzájuk csatlakozott hét szám erejéig Madarász Gábor, aki legutóbb a legendás, Circus Hungaricus című lemezen dolgozott együtt alkotótársként Hobóval, s aki a lemezbemutató koncerten is fellép majd. Erre november 17-én, pénteken este 19 órakor kerül sor a Nemzeti Színház nagyszínpadán.
Fotó: Eöri Szabó Zsolt
Hobo szíves ajánlása a Nemzeti Színház honlapján:
"Az előadás egy hosszú, nehéz, fájdalmas és mégis szép utat próbál megjeleníteni. A régebbi idők és dalok mellett azt is felmutatja majd, hová jutottam, hol tartok most. A vicces és gunyoros visszaemlékezések, az emberi természet rohamos romlása, a fájdalmas veszteségek mellett az ezeknél sokkal fontosabb dolgok, a szerelem, a szeretet, a hűség, a hazaszeretet dalai is elhangzanak majd. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a mai világban van okom ilyesmiről írni és énekelni"
Jegyvásárlás a november 17-i Nemzeti Színházas lemezbemutatóra:
https://jegymester.hu/production/620773/hobo-lemezbemutato-koncert/62003566
A Hobo Rádió című albumot november 16-án, csütörtökön 17 órától dedikálja a szerző az MG Records lemezboltban (Üllői út 31.).
Vén Marhák (Tisztelet A Led Zeppelinnek) (Circus Hungaricus album)
Hobo Online:
https://www.facebook.com/hobo.official