Tudjuk, hogy végül is már nem lep meg senkit, mégis mindig kellemes sokk, hogy az óbudai őrült rock brigád, a HallucinatorZ már megint valami nem hétköznapival jelentkezik. Szóval cukormáztól csöpögő, szaloncukorzabálós karácsonyi videó helyett, inkább egyfajta restanciaként kihozták a tavaly megjelent, 'HALU III.' című lemezük egyik legszebb trackjéhez készült, abszolút DIY klipjüket. Bár a 'Toxikus' videója állításuk szerint végig a srácok óbudai bázisában, a nagybetűs TEREM-ben és annak közvetlen közelében forgott, mégis igazi büdös-sötét gettófeelingje lett a képeknek. Az enyhén szólva is komplikált, némileg ajtócsapkodós, sokszor brutális love story megfilmesítésében amúgy hosszas és fáradalmas casting után végül jó barátaik, Fehér Holló és Ajsa Luna vállalták a megtisztelő főszerepet, maga a zenekar pedig csak annyiszor lép a képbe, amennyi éppen kötelező. A kisfilmet a Simple Heroes Media csapata készítette el, a rendező, a vágó és az operatőr is egy személyben Szüts Bendegúz volt. Az audio anyag felvételéért a zenekar gitárosa, énekese Terényi Robi felelt, mag a keverést és a master a klipben is szereplő Fehér Holló készítette el. Aki pedig élőben is megnézné a srácokat, az megteheti ezt december 27-én Budapesten a Robotban, amikor is a hazai garage/hard rock zenekar a The Trousers valamint a cseh punk n' roll csapat, a Degradace társaságában lépnek majd fel. Ezen a koncerten ül utoljára a HallucinatorZ dobcucca mögött Heibl Erik.

HALLUCINATORZ - TOXIKUS
HALLUCINATORZ - III.
2025. december 27. Budapest Robot The Trousers, HallucinatorZ, Degradace koncertek Facebook eseményoldal:
https://www.facebook.com/events/3767396263562026/

A HallucinatorZ jelenlegi tagsága:
Terényi Robi - gitár/ének
Kovács Dávid - gitár
Kocsis Kristóf - basszusgitár
Heibl Erik - dobok
Online elérhetőségek:
www.facebook.com/hallucinatorzrocknroll