Megjelent Für Anikó ritkaságszámba menő nagylemeze 10 különleges duettpartner, zenészek és színészkollégák közreműködésével. A 12 dalból álló, ’Für For Ten’ című album egy korhű mozaik a jelenleg feje tetejére állt világról közérdekű témákat és mindazt érintve, amelyben jelenleg élünk. A szövegíró ezúttal Gerendás Péter gyakori társszerzője és a színművész-énekesnő korábbi alkotótársa, Fekete György, míg a zeneszerzők ezúttal is Hrutka Róbert (például Magyar Vándor, Valami Amerika filmzenék) és Jamie Winchester (korábbi alkotótársai: Geszti Péter, Révész Sándor, Ákos) voltak.
Fotó: Frissfoto
Für Anikó - Pánikhangulat (feat. Heincz Gábor BIGA)
Legutóbb, 2018-ban Anikó harmadik nagylemeze (’Magyar hangja vagyok’: Fekete György, Hrutka Róbert, Jamie Winchester, Borlai Gergő) szerzőgárdájának gyümölcsöző együttműködése hatást gyakorolt a későbbiekre. Már a megjelenést követően megkezdték a közös munkát létrehozva a következő projektet.
„Legalább négy éve érlelődik a ’Für For Ten’, ebbe, persze a járvány is belejátszott. Jót tett a lemeznek a kivárás, és mivel nem az volt az elsődleges cél, hogy felkerüljünk a slágerlistákra, nem kapkodtunk vele. Igazából ez azért is van, mert szeretek mindent jól csinálni, sosem a mennyiségre megyek, hanem a minőségre. Számomra nem műfaji kérdés, hogy miben veszek részt, csak azt nézem, hogy tudok-e neki örülni” – mondta el Für Anikó a debütálást ünneplő sajtóeseményen, ahol a közreműködők döntő többsége is részt vett.
„Úgy látszik, hogy a duettek korát élem, hiszen Mácsai Pállal közösen éneklünk Dés László „Így öten!” formációjában, nemrég például a Papp László Budapest Sportaréna szuperkoncertjén. Most pedig 10 férfival és 10 csodálatos művésszel közösen rögzítettünk 12 dalt. Boldogság számomra, hogy az összes, felkért partner első szóra beszállt. Nem titok, hogy a projekt oroszlánrészét a férjem, Fekete György egyengette, aki szövegíróként egyáltalán nem számít újoncnak. Mondhatjuk úgy is, hogy ez az album a harmadik közös gyerekünk.”
Für Anikó - Árad a fény (feat. Gerendás Péter)
A korong kétféle szálon fut. Az egyik rész végig kíséri a párkapcsolat állomásait az első szerelmet követő randizós-mozizós időszaktól a teljes elhidegülésig, majd az igazi társ megtalálásáig. A szerzemények másik csoportja égető témákat feszegetnek: a média gépezetéről, az ökológiáról, a háborúról, az elvándorlásról és a multi-leveles világról hallgathatunk komoly-ironikus hangvételű gondolatokat.
A zenészek között pedig olyan neveket találhatunk, mint a korábban Jamie-vel és Robival együtt játszó nagy csapat tagjai: Borlai Gergő, Galambos Zoltán, Giret Gábor, és az Al di Meolával évekig játszó Kaszás Péter.
Für Anikó - Bulvárné (feat. Schrott Péter)
Az újdonság tegnap óta kapható az ország összes, releváns cd-ket árusító boltjában és üzlethálózatán keresztül és valamennyi digitális, zenei megosztón. A közönségnek élőben is lehetősége nyílik meghallgatni a felvételeket a tíz közreműködővel 2024. január 25-én az Örkény Színházban. Jegyek október 27-étől kaphatók az Örkény Színház jegypénztárában, illetve online az orkeny.jegy.hu oldalon.
’Für For Ten’ dallista
1) Ködből száll: Für Anikó
2) Mi csak néztünk: Petruska Andrással
3) Árad a fény: Gerendás Péterrel
4) Bulvárné: Schrott Péterrel
5) Pánikhangulat: Heincz Gáborral
6) Paleobiovegán: Hrutka Róberttel
7) Senkise lát: Epres Attilával
8) Babaház: Nagy Ervinnel
9) Víz és fák: Schwartz Dáviddal
10) Világbazár: Kálloy Molnár Péterrel
11) Másfele utazó: Kohánszky Roy-jal
12) Félve szólt: Für Anikó
Für Anikó - Másfele utazó (feat. Kohánszky Roy)
Für Anikó zenei háttere:
Ki ne ismerné Für Anikót és az ő jellegzetes orgánumát? Szinte nincs olyan nap, amikor ne hallanánk viszont a többek között Jászai Mari- és Érdemes Művész-díjjal elismert színésznőt egy-egy tévécsatornán valamelyik hollywoodi híresség hangját kölcsönözve; az Örkény István Színház – amelynek Anikó alapító tagja - darabjaiban vagy egy közismert, magyar filmprodukcióban. Jól lehet manapság főként prózai színműben játszik, de pályája kezdetén számos zenés darab főszerepe (Olivér, Kabaré, A Vörös malom, Macskák, stb.) találta meg a Madách Színházban töltött évei alatt. A CD-hallgató közönségnek csak 2006-ban vált igazán világossá, hogy a színésznő vérében van az éneklés és a könnyűzene, amikor megjelent a ’Nőstény álom’ című albuma a legendás Bereményi Géza dalszövegeivel és az egyik legsikeresebb, hazai dalszerző, Hrutka Róbert zenéjével. 2010-ben követte a második, a „Kitalált világ” című, amelyet az előadó ugyanezzel a szerzőpárossal jegyez.