A FISH! eddig sem finomkodott, ha egy jelenséget vagy egy számára nem tetsző dolgot a szájára vett, de az új, Huszonkettő című dalában talán az eddigi legkeményebb társadalomkritika fogalmazódott meg. A hamarosan megjelenő nagylemezük felvezető dalához videót is készítettek, ami tovább erősíti a zenekar mondanivalóját.
FISH! - HUSZONKETTŐ
A FISH! legutóbbi albuma 2021-ben jelent meg 'Pozitív' címmel, két év után pedig itt van a kanyarban a hetedik nagylemez. Az új anyag 11 dalt tartalmaz, és 'Régen minden jobb volt' címmel jön ki hamarosan. A dalok szövegeiben a politika ekézése mellett a környezetvédelem és a zeneipar is szóba kerül, de megvannak a motivációs jellegű FISH! dalok is. Ami a stílust illeti, az maradt a karcos punkpop. A lemez felvezető száma, a Huszonkettő' a már megszokott vitriolos hangvételt is túllépi, és rendesen odamond a politika szereplőinek.
"A 'Pozitív Zárójel' című dalának ars poeticája jelenik meg a 'Huszonkettő'-ben is: maradunk a nem létező középen" – kommentálta a dalt Kovács Krisztián, a FISH! énekese. - "Eredetileg januárban akartunk kijönni a dallal, de a zenekaron belüli fennforgás miatt ebből március lett. Ennek ellenére a mondanivaló most is érvényes, és reméljük, hogy az idei év nem lesz olyan borzalmas, mint 2022."
A zenekar március 17-én kezdődő turnéján már az új dalokból is ízelítőt ad. A koncertkörút Debrecenből indul, majd Tatabányát, Miskolcot, Szombathelyet és Nyíregyházát érintve május 5-én, Budapesten, a Barba Negrában tartja lemezbemutató koncertjét a FISH!
Jegyek: https://linktr.ee/fishzenekar
Fish! Online:
fan club: https://www.facebook.com/groups/96564...
FISH! Koncertek: https://linktr.ee/fishzenekar
Spotify: https://open.spotify.com/artist/4KQa3...
Instagram: https://www.instagram.com/fishzenekar
Facebook: https://www.facebook.com/fishzenekar/