Ersch - 'Ruppótlan' címmel megjelent a néhai AWS énekes Siklósi Örs kiadatlan szólólemeze!

Szeptember 4-én lett volna 34 éves az AWS néhai énekese Siklósi Örs és aznap 21 órakor, négy évvel a halála után 'Ruppótlan' címmel megjelent az első szólólemeze. Örs ezt a formációt még 2014-ben alapította meg és főleg olyan dalokat játszott egy szál gitárral, amelyek nem illettek az AWS-hez. Ez a projekt lényegében onnan indult, hogy Örs eleinte csak a barátainak játszogatott, azonban egyre többen akarták hallani ezeket a dalokat és így lett végül egy önálló produkció. 2019-ben aztán úgy döntött csokorba szed ezekből a szerzeményeiből egy albumnyit és megjelenteti. El is kezdett rajta dolgozni és fel is énekelte a nótákat. Sajnos azonban az élet nem adta meg neki azt a lehetőséget, hogy ő maga fejezhesse be a szólólemezét. A családja és a barátai azonban nem hagyták, hogy Örs munkája kárba vesszen és összefogtak, hogy elkészüljön az anyag, ami érzelmileg nagyon kemény volt számukra. De most végre megjelent a H-Music Hungary kiadásában Siklósi Örs első és egyben utolsó kilenc dalos szólólemeze. Az album összes bevételét a Siklósi Örs Emlékalapítvány kapja meg, még a saját költségét sem kérte el senki. Valószínűleg a rajongóknak is egy igazán érzelmes utazás lesz ismét új dalokban hallani Örs karizmatikus hangját. 

Ersch - Ruppótlan CD rendelés:

https://www.siklosiors.hu/rupp%C3%B3tlan

Ersch - Ruppótlan az online streaming szolgáltatók kínálatában:

https://bfan.link/ruppotlan

Ersch - Ruppótlan a Youtube-on:

https://www.youtube.com/playlist?list=OLAK5uy_nL3apXBgCy3z4hH9M0GTGwrGBjZeWC8z8

Ersch - Ruppótlan 

01. Boros

02. Veled

03. Miért

04. Metro

05. Tátra

06. Nina

07. Elkárhozunk

08. Mit akarok

09. Vigyetek az erdőbe

 

Siklósi Örs, a 2021-ben elhunyt énekes-dalszerző nem csak az AWS-ben alkotott maradandót: szólóprojektjében saját szerzeményeit és feldolgozásokat adott elő egy szál gitárral. Dalai régóta gyűltek, sok közülük nem fért bele az AWS világába, így Örs csak szűk körben, barátainak játszotta el őket. Később ezekből önálló estek formálódtak, majd 2014-ben megszületett egy külön zenekar is: az Ersch.

Az Ersch formációt Örs zenésztársaival és barátaival, Veress Áronnal, Varga Gergővel és Gadolla Gergellyel hívta életre. Első közös daluk és klipjük, a Bajt okoz 2016-ban jelent meg, melyet a Gáz kislemez követett. Ezeken az anyagokon Örs a Takács Zoltán Jappán – Horváth Barnabás producer párossal dolgozott együtt. Később a munkálatokat Beke István Bex-szel folytatta, akivel több dalt rögzítettek, amelyek közül néhány most erre a nagylemezre is felkerült.

2019-ben megfogalmazódott benne, hogy az évek során született dalokból nagylemezt szeretne, amelyet fel is énekelt. A lemez borítóját is Ő készítette. Családja és barátai úgy érezték, ez az anyag túl értékes ahhoz, hogy a fiókban maradjon, így összefogtak, hogy befejezzék a szólólemezt. A folyamat hosszú és érzelmileg rendkívül megterhelő volt – de most eljött az idő, hogy megmutassák, min dolgozott Örs élete végén és barátai az elmúlt években.

 

Ersch zenekar: 

Siklósi Örs – ének, gitár

Gadolla Gergely – basszusgitár

Varga Gergő – gitár

Veress Áron – dob

 

Vendégművészek és alkotótársak: 

A lemezen Varró Dániel Metró című verse is megzenésítésre került.

Agócs Márton – ének, szöveg

Bartók Máté – szaxofon

Beke István – billentyű, hangfelvétel, producerelés

Brucker Bence – mastering

Cséry Zoltán – billentyű

Kökényes Dániel – hangfelvétel, producerelés

Kovács Kristóf – grafika

Kovács Pál – vizuál

Marosi Nikolett – projektvezető

Olasz Mátyás – gitár

Reisz-Varga Zsófia – lektor

Schiszler Soma – keverés

Szivák Zsolt – ének

Veress Áron – hangfelvétel, producerelés

 

A lemez minden bevétele – legyen szó CD-ről vagy digitális kiadásról – 100%-ban, költségek levonása nélkül az alapítvány céljait szolgálja!

Kapcsolódó cikkek