Earlybird - Új klippel jelentkezett a fővárosi metal/post-rock zenekar: 'Már késő'

Újabb klippel jelentkezett a stílusileg a metalt és a post-rockot némi punk és pop beütéssel keverő fővárosi Earlybird zenekar. A csapat idén tavasszal jelentette meg az első nagylemezét 'nemidevaló' címmel, melyről egy újabb számhoz, a srácok által is nagy kedvencnek tartott 'Már késő' című dalhoz forgattak videót.

EARLYBIRD - MÁR KÉSŐ

A zenekar röviden összefoglalta, hogy mit érdemes tudni a dalról és a klipről:

„A dal maga egy kicsit érdekes „életutat” járt be, mert egy gyakran félretologatott, halogatott ötletből egyszer csak egyfajta szerelemgyerekévé vált a zenekarnak, mert annak ellenére, hogy végül mindenki kivette a részét a dalírásból – magunkhoz képest – pikk-pakk összeállt, mind zeneileg, mind pedig szövegileg. Valahogy mindenkiben kialakult egy határozott és egyértelmű elképzelés, hogy mit akar viszonthallani, viszontérezni, amikor visszahallgatja a felvételt és ebben egy meglepően nagy egyetértés alakult ki bennünk már rögtön a kezdetektől. Szóval mindenki megírta a maga részét, elkészült a szöveg és azzal a lendülettel – kis túlzással - kb. késznek is nyilvánítottuk.”

„A szöveg egyébként olyan kérdéseket feszeget, mint például, hogy érdemes-e mindent jól csinálni és gyakorlatilag „szentként” élni, vagy pedig tenni, amihez éppen akkor, és ahogy kedvünk van. A millió dolláros kérdés ugye: Csinálnál-e máshogy bármit is, ha tudod mi lesz a következő leosztás? Vagy kicsit fennköltebben fogalmazhatunk úgy is akár, hogy a „halál utáni útkeresés”, és egy lehetséges opció fejtegetése, avagy mi történik, ha az alagút végén a fényre kilépve kb. ugyanott találjuk magunkat, mégis minden és mindenki kicsit más. És talán a legjobb és egyben a legrosszabb az egészben, hogy nincs jó válasz – csak a katarzis.”

Magáról a klipről az alábbiakat árulták el a srácok:

„Alapszabály: működő felálláson, nyertes taktikán ne változtass! Ezért teljesen magától értetődő volt, hogy a soron következő klipet is Rákóczi Márk és Domaföldi Gerda kezeire kívánjuk bízni, akik ismételten hatalmas energiát és kreativitást vittek bele az egész projektbe. Nekünk innentől kezdve egyébként ők a „MárkÉsŐ” produkciós iroda. Hehehe.

„A klip kapcsán az volt az alapötlet, hogy a fent leírt – nevezzük így – mondanivalót, hangulatot a saját mindennapos frusztrációinkon, szorongásainkon keresztül akarjuk megjeleníteni, amihez a körben ülős, önsegítő terápia képét hívtuk segítségül. Próbáltunk úgy megjelenni, ahogy az ún. dolgos hétköznapokon kinézünk és – ha minden összejön – érezzük magunkat. Mondhatjuk, hogy mindennapos, de ezeréves gondok nyomták a vállunkat…vagy csak az egyikünk vállát? Nézzétek meg figyelmesen a klipet és döntsétek el ti magatok!

És akkor egyébként jegyezzük meg azt is, hogy a srácok szerint a „Már késő” élőben amúgy egy tökre bulis szám. Furi ugye?

Aki nem hiszi, az december 30-án a Robotban meggyőződhet erről, ugyanis a srácok a SOSEVOLT és a Mindgate zenekarokkal karöltve adnak egy utókarácsonyi – előszilveszteri koncertet:

New Year's Frenzy - Sosevolt - EP bemutató x Earlybird x Mindgate - lemez bemutató | Facebook

YouTube: https://fanlink.to/ftPm

Spotify: https://fanlink.to/ftPx

Facebook: https://fanlink.to/ftPt

Instagram: https://fanlink.to/ftPA

 

A többi zenekarról röviden:

 

SOSEVOLT

A SOSEVOLT az idén ősszel megjelent “Whatever is fine” címet viselő - szám szerint negyedik - kislemezét mutatja be ezen az estén. A dobos csere után újult erővel felálló csapat most először rántja le a leplet Budapesten az új felállásáról és legújabb dalairól. A zenekar az idén ősszel jelentkezett a legújabb videóklipjével, mely a “Plain and Simple” című dalra készült. Szintén újdonság, hogy az új kislemez immár az H-Music Hungary gondozásában jelent meg. Az év végi lemezbemutató koncert egyben a csapat idei utolsó koncertje is lesz, így hatalmas évzáró metálfiesztára készülhet a közönség.

Facebook

Sosevolt | Spotify

Sosevolt - Plain and Simple

MINDGATE

A zenekar 2017-ben alakult Pataki Tamással és Pap Dáviddal, majd később csatlakozott Pallai Márton, de ekkor még más néven futott a projekt. Legkésőbb Baksa Dániel csatlakozott, majd közös erővel felvették az első lemezüket, mely a „Goodbye” névre hallgat és nemsokára debütál. A zenéjük a progresszív, nu metal, metalcore és elektronikai stílusokból táplálkozik.

Facebook

MINDGATE (@musicofmindgate) • Instagram-fényképek és -videók

MINDGATE | Spotify

MINDGATE - 4Th kind

Kapcsolódó cikkek