Májusban jelent meg a soproni folk metal Dalriada legújabb nagylemeze, a 'Magvető'. Legutóbb novemberben a 'Végek éneke' került ki szöveges videóval a Youtube csatornára, most pedig erre a sorsra jutott a 'Virágmező' is. A képes hátteret ezúttal is a Kill Monday Management készítette el. A hangfelvételt a zenekarvezető és egyben többek között ezen dal szerzője Ficzek András felügyelte a Tree Studióban. A keverés, a master és az utómunka pedig Szolnokon a Denevér Stúdióban zajlott Cserfalvi "Töfi" Zoltán irányításával, míg az editálást Boros Béla végezte el. Az idei koncertszezont tegnap Sopronban fejezte be a zenekar. Jövőre pedig egyenlőre csak egy biztos fellépésük ismert, amikor is a február 20-21-én megrendezésre kerülő két napos csehországi rendezvényen, a Heathen Strike over Brno VII-en lépnek majd fel.

Dalriada - 'Magvető' (hivatalos lejátszási lista)
Streaming, letöltés:
https://bfan.link/dalriada-magveto
Dalriada - Virágmező
Dalriada - Végek éneke
A CD egy extra vastag, 48 oldalas - két posztert is tartalmazó - H-Music magazinnal jelent meg, amelyben a Dalriada mellett további 37 hazai zenekarral készült interjú olvasható.
A 'Magvető' album kapható a lemezboltokban, a zenekar koncertjein, a MediaMarkt üzletekben, és természetesen a kiadói shopból is rendelhető további Dalriada termékek mellett: https://dalriada.hmusic.hu/
Dalriada - Magvető
Dalriada - Világos
Dalriada - Igyál betyár
https://www.youtube.com/watch?v=IefVMukZQ24
Dalriada - Hű szívvel valónak
https://www.youtube.com/watch?v=bpv9z7Sk_6Y
Dalriada - Holló
https://www.youtube.com/watch?v=71kuGl7S5q8
Dalriada - Jó remény
https://www.youtube.com/watch?v=n2b8MBDb8rM

A Dalriada jelenlegi tagsága:
Binder Laura - ének, vokálok, hörgés, kórusok
Ficzek András - ének, vokálok, kórusok, ritmusgitár
Németh-Szabó Mátyás - szólógitár
Sulyok Adrián - basszusgitár
Szabó Gergely - billentyűs hangszerek
Monostori Ádám - dobok

Dalriada online: