Új dalt mutatott be szöveges videóként a még 2010-ben indult, de akkor csak rövid ideig működő, 2019-től viszont újra aktív Álomút nevű formáció. A hagyományos rockzenéhez gondolkodásra ösztönző mondanivalót társító csapat az eddigiekhez képest szigorúbbra vett hangzással megszólaló 'Ki a főnök?' című új szerzeménye egyértelmű iránymutatás a közeljövőben várható további anyagaikhoz.
Álomút Együttes Ki a főnök ?
Szilágyi Attila (gitár) az aktualitásokról:
"Amolyan lemezelőzetesként is felfogható ez a szöveges videó, és mivel a világ egy kicsit (sőt nagyon) megváltozott mindenben, zeneileg egy picit mi is módosítottunk. Ugyanis - valószínűleg az emberiség lelkiállapota miatt, de - a rockzene is kicsit morcosabb, durcásabb megszólalású manapság. Nem divatot akarunk követni, egyszerűen a mi hangulatunk is ilyen, de ez az új dalainkban is tetten érhető majd, hiszen minimálisan lejjebb hangoltuk a gitárokat. Nem mellesleg, a mondanivalónkhoz is sokkal jobban illik ez. A 'Ki a főnök?' már ennek a szellemében íródott, és hamarosan - most úgy látom, hogy kb. egy hónap múlva - még egy új szerzeményt szeretnénk majd bemutatni. A szövegekben igyekszünk kicsit kitolni az úgynevezett nemzeti vonalon futó témák - létező vagy nem létező - határait, immár tágabb értelemben próbáljuk a ma emberének a mindennapos kihívásait publikálni."
A tervek szerint még idén érkezik a 2020-ban megjelent 'Mennyei nézeteltérés' című nagylemez folytatása, azaz a zenekar második albuma.
Álomút zenekar tagsága:
Ráduly Levente - ének
Szilágyi Attila - gitár
Szabó Ferenc - basszusgitár
Pad Richárd - billentyű
Sinka György - dob
A 'Mennyei nézeteltérés' album az online felületeken:
https://songwhip.com/alomut/mennyei-nezetelteres
A 'Mennyei nézeteltérés' album megvásárlása fizikai formátumban:
https://shop.hmusic.hu/eloado/alomut
Álomút Zenekar Online:
https://www.facebook.com/profile.php?id=100069954136458