A Szigetelő Fesztivál segíti a bajba jutott Trafo Clubot!

Szigetelő Fesztivál néven jótékonysági koncert lesz május 28-án a gödöllői Trafo Clubban. A nap folyamán 11 magyar hardcore/punk zenekar fog fellépni, hogy a teljes bevétellel segítsék a bajba jutott szórakozóhelyet. A befolyó összegből a hely tetőszigetelését fogják megcsinálni.

A gödöllői Trafo Club még április közepén fordult segítségkéréssel a vendégeihez, mondván: a működésük ellehetetlenült. A nyílt levélből kiderült, hogy a covid alatti időszakban a megtakarításuk elfogyott, a rezsiár növekedésével pedig egy jelentős tartozásuk keletkezett. Ezért a nyilvánossághoz fordultak annak érdekében, hogy a köztartozást ki tudják fizetni, és a hely gépészetét az áramfogyasztás csökkentése érdekében korszerűsítsék.

A Trafo Club fennállása óta rengeteg kulturális eseménynek, gyerekprogramnak, és legfőképp könnyűzenei koncertnek adott otthont. Így aztán az elmúlt hónapban rengetegen segítették a házat, többek közt licitálásra felajánlott relikviákkal és jótékonysági koncertekkel. Így tesz most az AKM Management is, akik már korábban is szerveztek jótékonysági fesztivált, például 2010-ben a tiszai árvízkárosultak megsegítésére.

A koncertszervező cég ezúttal a FISH! zenekarral karöltve hozott létre egy eseményt május 28-ra Szigetelő Fesztivál néven. A Trafo Clubban 11 hardcore/punk zenekar fog fellépni, nevezetesen az Another Way, a Beerzebub, a Counter Clockwise, a FISH!, a Kies, a Mirror, a Subcribe tagokból álló Rage Against The Machine tribute zenekar, a Satelles, a Stubborn, a Tiansen és a Touch. Minden együttes 30 percet lesz színpadon, és a teljes bevételt a Trafo Club kapja, melyet a ház tetőszigetelésére költenek. 

"Az enyhe lejtésű beton tetőre anno fa szigetelés került, ami az évek folyamán elkorhadt" – mondta el Pecze Péter, a Trafo Club tulajdonosa. - "A hungarocell jelenleg ázik, ezért szükség van rá egy zárórétegre. Ezzel elérjük azt, hogy a fűtési szezonban nem szökik ki a meleg az épületből. A tetőszigetelés anyag- és munkaköltsége nagyjából egymillió forint."

A fesztiválra a jegyértékesítés elkezdődött. Az elővételes belépő 4.000 forintba, a helyszíni jegy 5.000 forintba kerül.

Továbbá a https://tixa.hu/Tamogatojegy_TrafoClubGDL linken bárki támogathatja a kultúrházat támogatói jegy megvásárlásával.

Kapcsolódó cikkek