Még november közepén jelent meg Gallai Gábor ( ex-Zaklatás, ex-Gimme5, ex-Josephkid) melodikus punk rock szólóprojektjének a Gatyának az első nagylemeze 'Isolated' címmel. A 13 dalos anyagon, ami valójában csak 11. mivel a 'Goodbye' egy instrumentális és egy szimfonikus változata is megtalálható az albumon, nyolc vadonatúj dal hallható, a többi pedig már régebben megjelent valamilyen formában. Az anyagot Gábor teljesen egyedül vette fel, ő játszik minden hangszeren, ő énekel, ő írta a szövegeket, de ő volt a producer, a hangmérnök a keverős és a masteres is. Az artwork készítését azonban átengedte Olasz István Gergelynek. A Gatya hivatalosan 2022-ben indult el, de Gábor már jóval régebb óta dolgozott otthon a saját dalain. A zenekaraiban előtte gitárosként tevékenykedett, de a végén már az éneklést is magára vállalta, majd a stúdiótechnikában is továbbfejlesztve magát otthoni üzemmódra váltott. A nagylemez megjelenése előtt már kihozott egy kislemezt pár feldolgozást (Scorpions - Still Loving You, BackStreet Boys - Incomplete) és két single-t is. Gábor azonban az album megjelenése után sem állt le, és újabb feldolgozásokat hozott ki, így többek között Christina Aguilera 'Hurt',Melanie C 'First Day Of My', Backstreet Boys 'Incomplete Punk Life' dalokat is meghallgathatjuk melodikus punk rock formában.
