Új dalt hozott ki a zalaszentgróti modern metal zenekar, a Kint a Bárány. A 'Joker' érdekessége, hogy míg a tavaly március végén megjelent hat dalos 'Közös' EP-t vendégénekesekkel rögzítette a csapat, az új szerzeményen már az időközben megtalált állandó énekesük Horváth Ádám hangja hallható. A 'Joker'-t Bánházi Gáborral rögzítette a banda a Zengőkert Stúdióban. Aki pedig élőben is megtekintené a bandát, annak erre most szombaton este, azaz július 12-én lesz lehetősége, amikor is a srácok Örvényesen a Örvényes Beach - Szabadstrandon játszanak a Red One House és a Hollywoodoo között. De már az is biztos, hogy szeptember 19-én hazai pályán fellépnek a Zalaszentgróti Városi Művelődési Központban az Akela, a Monastery, a Devoid és a Sauna társaságában, majd november 8-án Miskolcon a Vasgyári Közösségi Házban ahol rajtuk kívül ott lesz még a Sear Bliss, a Monastery, az Aornos és az U.AIR is.


