Szeptember 13-án jelenik meg a budapesti ipari metalcore vonalon mozgó zenekar, a Wires debütál EP-je a ' they know'. A középlemez negyedik és egyben utolsó felvezető dala is megérkezett, a 'spire' ráadásul elődjéhez hasonlóan egy kisfilmmel lett megtámogatva. Az új dal és a klip ráadásul pont ott folytatja a sztorit, ahol a 'hermit' abbahagyta. Ismét a nyomasztó képi világ és az erőteljes gótikus, szintipop-hatásokkal tűzdelt noise-core a fő csapásvonal, és amilyen furcsának tűnik elsőre, pont olyan jól működik.
Új dallal jelentkezett a szegedi prog-rock/alter-rock zenekar az Everflow. Az idén 30 éves zenekar 1994-es megalakulása után több demot is készített melyeknek hatására 1998-ban már a Black-Outtal indultak turnéra. Azonban a koncertkörút sikere ellenére is a csapat egészen 2007-ig szüneteltette a tevékenységét. az újraindulás után ismét koncerteztek a Black-Out-tal, de a Kowalsky meg a Vegával és a a 30Y-nal is. 2022-ben pedig végre kijött az első nagylemezük 'Élni kell' címmel. A most kihozott 'Szemeden át' dal már megtalálható az összes ismertebb online streaming szolgáltató kínálatában. A hozzá készített kisfilmet a No Total Films készítette el Mark Valach vezetésével.
A hazai Metal Ör Die Records, valamint a romániai Pest Records közös kiadásban jelenik meg szeptember 1-én a hazai death metal projekt, az ...in Viscero debütáló albuma. Az 'Italia Violenta' lemez érdekessége az lesz, hogy a svéd típusú death metalt olasz nyelvű énekkel adja majd elő a zenekar. A szövegek pedig az olasz mozi aranykorszaka előtt tisztelegnek majd. Az első felvezető dal a klippel megtámogatott 'Incubo sulla città contaminata' már ki is jött és elérhető a Youtube-on, valamint a Metal Ör Die Records Bandcamp oldalán is.
Hosszú idő után jelentkezett új anyaggal a 25 éve alakult fővárosi black metal zenekar, a Scythe. A budapesti trió 'The Shrine' címmel egy háromdalos EP-t hozott ki. A 13 perces anyag meghallgatható, illetve letölthető a csapat Youtube és Bandcamp oldalán.
Idén 25 éve, hogy megalakult a Krisna-tudatú zenekar, a 2009-ig aktívan működő Mantra. A negyedszázados jubileum kapcsán a zenekar gitárosa Vijaya Gauranga das a bemutatkozó EP-n és az első lemezen is szereplő 'Ébredj fel!' című dalhoz készített videoklip felfrissített verziójával jelentkezett. E mellett egy eddig publikálatlan 2005-ös koncertfelvétel, a 'Mama én szeretlek' is felkerült az OM videócsatornájára. A Sziget HammerWorld-sátorának színpadán rögzített videón Kowalsky (Kowalsky meg a Vega, Black-Out) volt a zenekar frontembere. Az OM ősszel jelentkezik új albumával, a 'Ránk omlott' munkacímű anyag megjelenésig még egy videoklip is várható.
- M.U.F. - Kihozta "első igazi" klipjét a miskolci HC/crossover-banda: 'Szemtől szemben'
- Witchthrone - Új klippel jelentkezett a mosonmagyaróvári black metal zenekar: 'Infernal Portal'
- Ilil - Új dal és klip a fővárosi metal zenekartól: 'Lost Theory'
- Rudán Joe - A szövegíró Palancsa Gábor készített kisfilmet a 'Holnap' című dalhoz!