Rómeó Vérzik - Új dallal és klippel jelentkezett a felvidéki rock n' roll brigád: '#1'

'#1' címmel új dallal és klippel jelentkezett a somorjai rock n' roll csapat, a Rómeó Vérzik. Sokat kellett várni az 1995-ben indult felvidéki zenekar új dalára, és a hírek szerint ez sem egy nagylemez előfutára, mivel Koppányék a jövőt tekintve inkább dalokban kislemezekben gondolkodnak. Az új szerzemény már elérhető az összes ismertebb online streaming szolgáltató kínálatában.  Az elkövetkezendő két év így sem ígérkezik unalmasnak a srácok életében, hiszen előbb idén megünneplik, hogy az ’Engedd belém!’ lemezük húsz éves, majd jövőre, hogy a banda harminc lesz. Aki pedig ezen a hétvégén is bulizna már egyet a felvidéki srácokkal az megteheti ezt vasárnap este hét órától Budapesten a Barba Negrában a Rockmaraton fesztivál különleges háromnapos Pünkösdi Metal Fesztiváljának zárónapján.

RÓMEÓ VÉRZIK - #1

Az új dalt, a furcsa című '#1' zenéjét a zenekar gitárosa Kálmán Ákos és a frontember Kovács Koppány közösen hozta össze, míg a szöveg csak Koppány szerzeménye. a felvétel Galántán a Gila Recording Studiosban készült. A produceri feladatokat Koppány a zenekar egykori technikusával Danics Rolival közösen végezte el. A keverés és a master pedig Szabó GILA Ádám munkája. És mivel Koppány szinte mindenben részt vett a dal kapcsán, nem meglepő módon olyannyira tudta, hogy megfilmesítve milyen ábrázolást szeretne hozzá, hogy a klip rendezői feladatát is magára vállalta.

Rómeó Vérzik - '#1' az online streaming szolgáltatóknál:

https://songwhip.com/romeo-verzik/12024

Kovács Koppány a zenekar frontembere, egyben a '#1' című dalra készült klip rendezője a forgatásról:

„A kiskunhalasi sportcsarnokot béreltük ki egyetlen napra. Azért esett a választásunk erre a helyszínre, mivel a Hungarian Stage Rental Group látvány- és színpadtechnikai cég vezetője Gál Dezső és csapata régóta nagyon jó barátaink és segítik a munkánkat. Ezért adott volt, hogy mi utazzunk hozzájuk és ők adták a technikai hátterét a klipnek. A forgatásra és az utómunkálatokra a Down For Whatever zenekarból Robit és Dávidot kértük fel, mivel tudtuk, hogy foglalkoznak klip készítésével. Fiatalosak, lendületesek, nekünk pedig most pont ez kellett. Mondjuk a szart is kicsavarták belőlünk, a nap végére az egész zenekar hullafáradt volt, de megérte!”

Pünkösdi Metál Fesztivál 2024. május 19. Budapest Barba Negra Sonic Bear Punch, Rómeó Vérzik, Omen 

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/779044590758733

Jegyvásárlás: 

Kedvezményes (Rockmaraton jeggyel/bérlettel rendelkezők): https://jegy.rock1.hu/punkosdi-metal-fesztival_20240519...

Regisztrációs jegyek: https://jegy.rock1.hu/punkosdi-metal-fesztival_20240519-reg

Normál: https://jegy.rock1.hu/punkosdi-metal-fesztival_20240519

 

Rómeó Vérzik online:

https://www.facebook.com/romeoverzik

https://www.instagram.com/romeoverzik

https://romeoverzik.sk/

 

Kapcsolódó cikkek