Rock ’n’ Roll Monkey - Két újabb dallal ismerkedhetünk meg a május közepén érkező nagylemezről: 'Jack Daniel's & 'Kínai lány'

'Hajtsd a pénzt!' és a  'Hideg, mint a kő' után két újabb dal vált meghallgathatóvá a május 17-én a H-Music Hungary kiadásában megjelenő Rock ’n’ Roll Monkey nagylemezről. A Jack Daniel's és a 'Kínai lány' dalokat szintén az Ecseri Vasmű Stúdióban rögzítették, keverték és masterelték, a hangmérnök a gitárosuk Weisz 'Kicsi' László volt. A '90-es években még Jack Daniel’s néven alakult drink and roll banda kicsit módosult tagsággal és egy névváltoztatást követően jelentkezik egy új 14 dalos albummal. A zenekar nevét viselő anyag a glames dirty rock kedvelőket veszi célba és elérhető lesz önálló digipak kiadványként, valamint a Junkies 'Vészharang' című új nagylemezéhez készült tematikus H-Music magazin ajándék CD-jeként is. A Jack Daniel’s zenekar örökségét felvállaló R’n’R Monkey-t az egykori csapat tagjai, Somogyi Csaba és Szabó Balázs tavaly hozták létre. Aki pedig élőben is megnézné az új felállást, az legközelebb ezt június 15-én teheti meg a fővárosi Barba Negrában, ahol a Junkies jubileumi Junkies 30/Szekeres 50 koncertjét nyitják majd.

Rock 'n' Roll Monkey - Kínai lány

Rock 'n' Roll Monkey - Jack Daniel's

Rock 'n' Roll Monkey - Hideg, mint a kő

Rock 'n' Roll Monkey az online streaming szolgáltatóknál:

https://songwhip.com/rocknrollmonkey

Rock 'n' Roll Monkey - Hajtsd a pénzt!

A Rock ’n’ Roll Monkey tagsága:

Szabó Balázs – ének (ex-Jack Daniel’s)

Somogyi Csaba – gitár (ex-Jack Daniel’s, ex-Junkies)

Weisz László – gitár (Kalapács, Dirty Dance, Republic, ex-Zorall, ex-Rock n Roll Swindle)

Móritz Zoltán – basszusgitár (Absolute)

Boros Péter – dob (Republic, ex-Sing Sing, ex-Citrom, ex-Zorall)

Gajdos Sandy – kreatív direktor

 

A lemezen közreműködtek: 

Barbaró Attila – gitár

Gidófalvy Attila – billentyűs hangszerek

Vincze Zoltán – basszusgitár

Weiszné Koós Ilona Mónika (Sicu) – vokál

2024. június 15. Budapest Barba Negra, Junkies 30/Szekeres 50 Junkies, Aurora, Rock ’n’ Roll Monkey 

https://www.facebook.com/events/379666374847592

 

A Rock ’n’ Roll Monkey, volt Jack Daniel’s együttes rövid története: 

"A Rock ’n’ Roll Monkey a világ egyetlen drink and roll zenekara. A csapat elődje 1989-ben alakult Jack Daniel’s néven, amely alig egy év leforgása alatt országos hírnévre tett szert a hazai glam rock körökben.

Az 1990-es AORTA zenei tehetségkutató verseny különdíjának elnyerése meghozta a banda számára a Polygram kiadó lemezszerződését és olyan lehetőségeket, amiknek köszönhetően a legnagyobb hazai sztárok mellett egy színpadon játszhattak a rockzene egyik nemzetközi ikonjával, a Deep Purple-lel is.

Ám a beígért lemez csak nem akart megjelenni, ezért az állandó hitegetésbe belefáradt csapat 1992-ben végül feloszlott (Somogyi Csaba gitáros más zenészek- kel együtt megalapította a Junkies-t, ami több sikeres lemez kiadását követően, ma is nagy népszerűségnek örvend az országban).

2022 végén – amikor hírét vették, hogy az Alcohol zenekar20 év kocsMArock” tematikus válogatáslemezére NEM válogatják be a „Jack Daniel’s” című egykori party rock himnuszukat – Somogyi Csaba és Szabó Balázs énekes úgy döntöttek, hogy visszahozzák a köztudatba a Jack Daniel’s zenei örökségét. Mivel az amerikai jogtulajdonos csak idén augusztusig engedélyezte az eredeti név használatát, ezért az új csapatot Rock ’n’ Roll Monkey néven alapították meg (augusztus 1-ig hivatalosan ezt is feltüntethetik a nevük alatt: „formerly known as Jack Daniel’s”).

Az első (titkosított) klubkoncertre 2023 októberében, Miskolcon került sor. Eazylover álnéven, a régi Jack Daniel’s slágereket újakkal kiegészítve léptek színpadra az Edda tagokat tömörítő Zártosztály előtt, és a közönség pozitív reakciója mindnyájuk számára egyértelművé tette, hogy a drink and roll-nak folytatódnia kell! Közben a banda összeállított egy lemezanyagot is, amelynek a megjelenése a H- Music gondozásában 2024 tavaszára várható. Egy biztos, ezzel a zenei anyaggal mindenki számára egyértelművé válik, mit is jelent a hamisítatlan drink and roll életérzés!"

Rock ’n’ Roll Monkey online:

https://www.facebook.com/RNRMonkey

 

Kapcsolódó cikkek