Meteora - Májusi európai turnéjukon készült felvételekből állította össze a 'Rebirth' klipjét a fővárosi szimfonikus metal zenekar!

Májusi európai turnéjukon készült felvételekből állította össze az idén januárban megjelent negyedik nagylemezén, a 'Darkest Light'-on található 'Rebirth' klipjét a fővárosi Meteora. Még az év elején jelentette meg új nagylemezét a szimfonikus és gót metalt death, black és power elemekkel társító csapat. A három énekessel felálló formáció az itthoni pár fellépése után májusban vendégként csatlakozott a norvég Sirenia Európa-turnéjához, így Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Románia és Bulgária klubjaiban is bemutathatta eddigi munkásságát. A sikeres koncertsorozatot követően pedig egy “turné-összegző” kisfilmmel jelentkeztek, amelynek zenei aláfestését a 'Rebirth' adja. így pedig már kész is a klip.

Meteora - Rebirth

A zenekar élménybeszámolója az európai kiruccanásról: 

“Májusban volt szerencsénk elkísérni a norvég szimfonikus gót metal stílus egyik alapítójának számító Sirenia zenekart a 25 éves jubileumi turnéjuk európai állomásaira előzenekarként. Egy 45 perces műsorba próbáltuk belesűríteni az összes dalt, amivel úgy éreztük, megfelelően tudjuk majd bemelegíteni a színpadot, és szerencsénkre mindenhol lelkes közönség várt már minket is. Velünk tartott az úton Tóth Enikő fotós, aki egy videóban összegyűjtötte a turné történéseit, így azok is belenézhetnek a koncertekbe és a kulisszák mögé, akik nem tudtak eljönni. Az összeállítás alatt pedig Baranya Dani gitárosunk szerzeménye, a ‘Rebirth’ szól, ami minden este nagy közönségkedvenc volt. Ezúton is szeretnénk megköszönni kiadónknak, a H-Musicnak a beajánlást, a Sireniának a közös pillanatokat, Alexinek helyben a dolgok kézben tartását, Antonnak a szervezést, Reninek a sofőrködést, Dimának, hogy vitte a merch asztalt, és persze nem utolsó sorban mindenkinek, aki eljött velünk bulizni! Nyáron elkezdünk újabb zenei anyagokon dolgozni, ősszel pedig találkozunk koncerten!”

 

Meteora - 'Darkest Light' az online felületeken:

https://bfan.link/darkest-light

Meteora - Darkest Light CD a MediaMarkt üzletekben, a lemezboltokban, és a zenekar koncertjein érhető el, valamint a H-Music Hungary kiadói shopjából is rendelhető:

https://hmusic.hu/eloado/meteora

 

A Meteora jelenlegi tagsága: 

Holló Noémi - ének

Fülöp Máté - basszusgitár, hörgés

Király Atilla - billentyűk, vokál

Baranya Dani - gitár

Schreiber Dániel - gitár

Kása Gábor - dob

 

Az albumról videoklipként vagy szöveges videóként elérhető dalok:

Darkest Light: https://www.youtube.com/watch?v=iCCrBla8V6E

Shadows of Ignorance: https://www.youtube.com/watch?v=1D6_35w8f6k

In My Name: https://www.youtube.com/watch?v=Rxe-J0fDzD8

Broken Mind: https://www.youtube.com/watch?v=DwZvsgItYUc

In this Silence: https://www.youtube.com/watch?v=3gH0IG1zcwI

Free: https://www.youtube.com/watch?v=t4mGqkW2UhU

 

Meteora online:

https://www.facebook.com/meteorabandhungary/photos

https://www.instagram.com/meteorabandhungary/

https://www.tiktok.com/@meteorahungary

https://www.youtube.com/@Meteorabandhungary

Kapcsolódó cikkek