Elsőként a címadó 'Veritas Hungarica' című dalt hozta ki az október 23-án érkező új nagylemezéről a hazai nemzeti érzelmű rock zenekar, a Hungarica. Az új album november elejétől az újságosoknál is kapható lesz, egy tematikus H-Music magazin mellékleteként. A klippel megtámogatott új szerzemény, aminek a zenéjét Mentes Norbert és Sziva Balázs közösen szerezte, míg a szövegét az énekes egyedül írta meg. Az audio anyagnak Scheer Viktor "Max" volt a hangmérnöke, míg a zenei producer a csapat gitárosa Mentes Norbert. A klipet Surányi Krisztián fényképezte, a vágás pedig szintén Mentes Norbert munkája. A csapat ezzel az új szerzeménnyel egyben az október 23-i Barba Negrás ünnepi koncertre is szeretné felhívni a figyelmet. ahol a Nagy Feró és a BEATRICE-vel közösen lépnek majd fel, a vendég pedig az Ezüst Sólyom lesz.
Hungarica - Veritas Hungarica
A zenekar a 'Veritas Hungarica' dal kapcsán:
"Az évezredes küzdelem és a zene vad energiája egyesül, hogy új dicsőséget hirdessen a jövőnek. A klipet Sóskúton, a Kokas-hegy oldalában kialakított, sóskúti fehér mészkövekből kirakott Szent Korona-ábrázolásnál forgattuk. Emlékezz, lobogjon a láng – találkozzunk a Barba Negra-ban! Ez a dal nemcsak a hamarosan megjelenő albumot vezeti fel, hanem az október 23-án, Budapesten, a Barba Negra színpadán megrendezésre kerülő ünnepi koncert előfutára is egyben."
És az új lemez kapcsán:
"Már a célegyenesben vagyunk: készül a Hungarica új lemeze, a Veritas Hungarica! A albumon a friss dalok mellett különleges duettek is helyet kapnak majd, amelyeket a magyar rock- és metal-színtér meghatározó alakjainak vendégszereplésével rögzítettünk. Ezzel tisztelgünk a Hungarica, a Moby Dick és az Aurora szövegírója, Pusztai Zoli munkássága előtt, aki idén ünnepli 70. születésnapját. A hivatalos megjelenés október 23-án várható, és ha minden jól megy, november elejétől az újságosoknál is kapható lesz egy tematikus H-Music magazin mellékleteként."
2025.október 23. Budapest Barba Negra Hungarica, Nagy Feró és a BEATRICE, Ezüst Sólyom koncertek Facebook oldal:
https://www.facebook.com/events/1188678872991023/
Jegyvásárlás:
https://jegy.rock1.hu/hungarica_nagyfero-es-a-beatrice_20251023?
A Hungarica jelenlegi tagsága
Sziva Balázs – ének
Mentes Norbert – gitár
Vörös Gábor – basszusgitár
Szebelédi Zsolt – dob
Hungarica online: