13 év után úgy döntött a debreceni hardcore zenekar, a HANØI, hogy befejezik az aktív tevékenységüket. A srácok pályafutásuk alatt két albumot (Látóképek, Vizek és Hegyek), két EP-t (Néma falak, Üres fejek, Csak egyszer éltünk) és egy a Libido Wins zenekarral közös split lemezt jelentettek meg. Már csak két koncert maradt hátra a csapat életéből, de mielőtt ezekre sor kerülne a zenekar még összehozott egy dalt 'Ennyi volt' címmel, amiben lényegében a pályafutásukat összegzik. A nóta képes megjelenítést is kapott, amiben az elmúlt 13 év elevenedik meg. A hangért Dexter és Vörös Ákos, míg a képért Bärlein Martin volt a felelős. A két búcsúkoncert közül az elsőre hazai pályán Debrecenben a Nagyerdei Víztoronyban kerül sor április 22-én, ahol fellép még a BetterThanEver és a BlackHoney is. A legutolsó HANØI bulira pedig május 5-én Budapesten a Dürer Kertben kerül sor. Itt a Téveszme, az Oaken és a Cvlt of Grace lesz majd a tettestárs. Aztán már nem lesz HANØI, de marad a zene és 13 évnyi emlék ...
HANOI - Ennyi volt
HANØI a a búcsú dalról és klipről, valamint az utolsó két koncertről:
"Az utóbbi hetekben, hónapokban ismét sok időt töltünk együtt, próbálunk a búcsúbulikra és rengeteg emlék és érzés elevenedik fel bennük. Ennek az időszaknak a manifesztációja az Ennyi volt című dal.
Ez a mi visszatekintésünk a közösen megtett útra, erre az őrült hullámvasútra, ami az elmúlt 13 évet jellemezte. Történetünk lassan a végéhez ér. Ezzel a számmal búcsúzunk Tőletek.
Ezek voltunk mi.
Ez volt a Hanoi.
A felvételekért hatalmas pacsi Dexternek és Vörös Ákosnak, a videó pedig Bärlein Martin barátunk keze munkáját dicséri. Köszönjük nektek a sok segítséget!
Még két alkalommal találkozunk. Számítunk rátok!
Debrecen (Nagyerdei Víztorony) - április 22. - https://www.facebook.com/events/168579049292194
Budapest (Dürer Kert) - május 5. - https://www.facebook.com/events/6545931702102587 "
Hanoi Online:
https://www.facebook.com/hanoihardcore