Együtt lépjünk a valóságba – Az AWS új kezdete!

Csaknem két éve már, hogy elment Siklósi Örs, a világ elveszített egy csodát. Hiánya még mindig felfoghatatlan, de amit itt hagyott, az örökké tart. Ebből merített erőt a zenekar, akik nem adják fel közös gyerekkori álmukat és együtt haladnak tovább a sokszor nagyon nehéz, de gyógyító úton. Ehhez az úthoz csatlakozik most egy régi jóbarát, Stefán Tomi, hogy közösen menjenek tovább.

Az AWS új időszámítása hamarosan elkezdődik: megújult felállásban rögzítettek egy dalt és forgattak egy klipet, a Tokay Péter vezette Pixelfilm stábjával.

AWS - Odaát

"Olyan szakmai és emberi bizalmat fektet belém a zenekar, amit talán még soha senki, és ezt minden tőlem telhetővel viszonozni szeretném. Nehéz erről beszélni, gondolkodni sem könnyű rajta, de egy csodálatos dolgot vihetek tovább, és igyekszem kihozni a helyzetből és magamból is az abszolút maximumot” – mondta Stefán Tomi. Az Odaát című dalról így fogalmazott: "Szerintem a dal hangulata, atmoszférája egyértelműen azt hozza magával, amire mindannyian összpontosítani próbálunk: az újrakezdés, egy folytatás kezdete, amibe annyira pozitívan és elszántan kezdünk bele, amennyire csak lehet. A szöveget is tagadhatatlanul ebbe az irányba vittem, mert ez a dal egy új fejezetet indít. A saját életem elmúlt éveinek is kitörölhetetlen része volt a gyász, és a zenekar is nehéz időszakon van túl, viszont együtt, barátokkal, a családunkkal, a szeretteinkkel, az egész AWS crew-val kéz a kézben indulhatunk tovább. Ez egy gyönyörű dolog, erről szól ez a dal nekem.”

"Gyerekek voltunk amikor elkezdtük ezt a zenekart, a fél életünket ez a közös pont határozta meg. Örs hiánya most már egész életünkben elkísér minket, emléke ott lesz minden este, minden hangban és szóban. Sokáig nem volt világos, hogy merre tovább, de Tomi szemében pont ugyanazt a fanatikus elhivatottságot látjuk, ami minket is jellemzett az elmúlt 16 évben, és ez nagy lendületet adott a folytatáshoz.” - mondta Brucker Bence gitáros a zenekar alapító tagja.

Az AWS februárban egy hat állomásos turnéra indul: Debrecenben, Kecskeméten, Szegeden, Győrben, Miskolcon és Pécsett is színpadra állnak, május 26-án pedig kislemez-bemutató koncertet tartanak a Budapest Parkban.

Együtt mennek tovább – a közönségért, önmagukért, egymásért és Örsért.

2023.02.11. Debrecen // Roncsbár Sold Out

2023.02.24. Kecskemét // Ápoló Klub Sold Out

2023.03.03. Szeged//IH Rendezvényközpont

2023.03.10. Győr // Bridge Hallgatói és Oktatói Klub

2023.03.18. Miskolc // Helynekem

2023.03.24. Pécs // Pécsi Est

2023.05.26. Budapest // Budapest Park

 

AWS FB-oldal: https://www.facebook.com/awszenekar

 

Kapcsolódó cikkek