Acid Empire - Klippel hozta ki a közelgő albuma felvezető dalát a budapesti industrial/rap-metal zenekar: 'Seeds'

'Seeds' címmel hozta ki legújabb dalát a fővárosi industrial/rap metal zenekar, az Acid Empire. A klippel megtámogatott új szerzemény audioanyagát Turbók László keverte, aki egyben a producer is volt, míg a mastert Baz Rovo készítette el. A képes anyagot pedig Jenőfi Dániel rendezte és fényképezte, az editálás pedig Imre Tamás és Juho Rytkönan munkája. A csapattal élőben legközelebb július 3-án Budapesten a Teremben lehet majd találkozni, amikor is a Defied és a Solid Seed társaságában fognak majd fellépni.

ACID EMPIRE - SEEDS

 

A zenekar a legújabb dalról és annak elkészítéséről: 

"Az Acid Empire legújabb dala, a „Seeds” egy sötét, nyugtalanító utazás a félelem, a manipuláció és a társadalmi megosztottság világába. A zenekar ezúttal egy olyan narrátort állít a középpontba, aki nem hős, hanem maga a fenyegetés: egy önjelölt isten, aki a gyűlöletből táplálkozik, és tudatosan ülteti el magjait az emberek fejében.

A szöveg azt vizsgálja, hogyan válhat a tömeg manipulálhatóvá, hogyan erősödik fel a szélsőségesség, és miként épül fel egy olyan világ, ahol a bizalom összeomlik, az árkok mélyülnek, és az ellenség képe mindent meghatároz.

A „Seeds” hangulatában egyszerre fenyegető és hipnotikus. A zenekar célja az volt, hogy a hallgató ne csak megértse, hanem át is érezze azt a nyomasztó erőt, amely a dal narrátorából árad: a fokozódó feszültséget és a kontroll elvesztését.

A hangszerelés, a keverés és a sound design a zenekar producere és szerzőtársa, Turbók László munkája. A mastert Baz Rovo készítette.

A klipet ezúttal is a Darkroom Studio csapata jegyzi: Imre Tamás, Jenőfi Dániel és Rytkönen Juho. A kaotikus képi világ egy sötét vezető tébolyult elméjét kívánja ábrázolni. A fény és az árnyék kontrasztja pedig a felszított, szélsőséges társadalmi ellentéteket szimbolizálja. 

A „Seeds” nem kínál megnyugtató válaszokat. Ehelyett tükröt tart, és megmutatja, milyen könnyen gyökeret verhet a gyűlölet, valamint milyen következményekkel járhat, ha hagyjuk, hogy növekedjen.

Az Acid Empire április 16-án a lengyelországi Poznańba járt, ahol a NEXT FEST showcase fesztiválon több magyar zenekarral együtt képviselte a hazai zenei élet sokszínűségét."

 

 

Acid Empire online: 

https://www.facebook.com/AcidEmpireBand

https://www.instagram.com/acidempireband

https://open.spotify.com/artist/7JwZ14WwcEUswtNe54yKrf

https://www.youtube.com/@acidempire

https://acidempireband.bandcamp.com/album/feast

Kapcsolódó cikkek