Leander Interjú
2012. október 02. kedd, 18:50

Tudom, bár kicsit késve de megcsináltam az interjút Leanderrel. Mesélt a lemezről,a turnéról és a közeli tervekről.

IMG 9519

 

Hogy jött az ötlet,hogy a legelső videóidat feltöltsd a Youtubera? (Bad Romance, Csak Te) ?

Volt egy előző zenekarom ami már a végét járta, nem igazán voltak sikerek ezért, hogy jó barátok maradjunk inkább feloszlottunk és n meg éppen mentem ki Amerikába diploma után. Zenésztársakat akartam kint keresni, nem zenekart akartam csinálni hanem kipróbálni az ottani zenészeket. Akkor csináltam meg a „Csak Te” című számot. Ami felkerült egy fórumra és Attila ott talált meg engem, olvasta, hogy megyek Amerikába és Ő is éppen oda tartott. Aztán megkeresett,hogy valamit muszáj lenne csinálni. Aztán a Viharom Tavaszomban már egy szólót játszott és után a többi dalt már együtt kezdtük el írni. Aztán úgy nézett ki,hogy nagy a igény arra,hogy élőben is fellépjünk és Ő meg ismerte Attilát meg Bélát, és ők így kerültek a zenekarba!

Egyszemélyes projectnek indult,hogy lett ebből zenekar?Mit tett hozzá ehhez Attila?

Ő egy lehetetlenül jó gitáros, ahogy Josy is, hozzák a témákat ők is és együtt írjuk a dalokat. Én hiába írok meg egy számot mert azt Attila meg Josy olyan szinten magasabbra tudja emelni gitárilag,hogy egyből más értéke lesz a daloknak. Én inkább az énekkel foglalkozom meg a zongorával.

Miért kezdtél el zenélni?

Hát nem magamtól kezdtem el, a szüleim írattak be 5 évesen  zongorára. Szóval most már 22 éve csinálom, de ebből 10 évig tanultam hivatalosan.

Már a CD megjelenése előtt is nagy sikernek örvendtetek. Mit gondolsz ez minek köszönhető?

Úgy gondolom, hogy van egy űr ami kb 5-10 éve benne van a rockzenében, hogy elindult 2 olyan irányba ahol a kettő között van az igazság. Elindult egy kemény irányba és egy túl populáris irányba, és a kettővel együtt intenzíven érzelmeket úgy lehet,hogy az egyik irányba sem esik el a dolog túlzottan. Én úgy gondolom,hogy szerintem csak szerencsénk volt mert sikerült egy olyan stílust kialakítanunk magunknak amivel sok ember tudott azonosulni.

Van két külföldi feldolgozásotok Lady Gagától és Rihannától. Miért pont ezeket dolgoztátok fel?

Valójában a Lady Gagát azt még nekem jutott eszembe és mondtam Attilának, hogy ezt muszáj lesz mert ez a szám nagyon jó, csak nem éreztem benne azt a löketet amit megérdemel. Poénból megcsináltam mert azt mondta ő ezt nem akarja bevállalni (nevet),de aztán a végén megbánta. A Rihannától pedig hallottuk ezt a számot, leültünk elkezdtünk gitározni és ez lett belőle.

Hogy fogy a lemez?

Viszik nagyon, az eladási listán 3. helyen indítottunk és 2.héten is megőriztük de a top 20-ban hetekig benne voltunk.

Mennyire vagy elégedett a lemezzel?

Sosem leszek vele elégedett (nevet). De úgy érzem, hogy amit itt ennyi idő alatt megkellett csinálni azt tőlünk telhető módon teljesítettük,de persze mindig ott van az,hogy lehetett volna ezt jobban és ez inspirál minket az új dalok megírásához.

Születtek új dalok már?

Még csak dal részletek születtek, Attilának már elkészült több teljes zenei anyaga is,de minden zenekartag írja a saját kis témáit. Aztán ezekre majd ráülünk,hogy összevarázsoljuk és megszólaljon a mese.

Van kedvenc dalod a lemezen?

Hm..talán azért mert újdonság, amit már a vége felé írtunk a Bennem .c dal. Az egy furcsa szülemény volt, mert Attila azt hiszem a szóló lemezére akart írni egy ilyen nagyon súlyos témát, én meg épp egy zongora darabon dolgoztam és poénból mondtam neki,hogy rakjuk össze és lett a vége.

Van olyan zene ami inspirál?

Nem, nem igazán zenék inspirálnak. Vannak előadók akiket szeretek ezek általában Amerikaiak vagy Észak-Európaiak. De mindenre nyitott vagyok, bár leginkább csak metál zenét hallgatok ami nem baj, de nem is túl jó.

 
topmenu