20623416 1494341173958890_2002304933_o

Don Gatto

Bemutatkozik a zenész: Interjú Tobler Gergővel a Cojones gitárosával II. rész!
Írta: Slayer   
2015. május 19. kedd, 13:15

A Cojones gitárosával Tobler Gergővel folytatott beszélgetés második részében kicsit beszélgettünk a Cojones jövőjéről, a hobbijairól,  egy portréfilmről és még sok egyéb érdekességről, ő pedig remek beszélgetőpartnernek bizonyult, mert egyáltalán nem a megszokott sablon válaszokat nyomta, és ki mert mondani pár dolgot ami zenészkörökben elég tabu.

Lehet rólad tudni, hogy az Újbuda Rebels Amerikai Foci csapat hazai meccseinek te vagy a kommentátora. Sportolsz is, vagy csak nézed és beszélsz róla. Kedvenc csapat? Sportoló?

- Hát igen, ez az egyik újdonság az életemben. Szűk két éve csinálom [ami az itteni bajnokságok lebonyolítási rendszerében összesen négy szezont jelent], de még abszolút kezdőnek számítok, és pár évig még biztosan így is fogok gondolni magamra. Ez egy egészen más típusú előadói tapasztalat, amiből nagyon sok energiát merítek. Igyekszem fejlődni, javítani a közvetítések minőségén, és nem utolsó sorban átmenteni az ottani lelkesedésből. Ez egy nagyon dinamikusan fejlődő sportág most itt Magyarországon, és úgy gondolom, pont időben sikerült „elkapni”, nem úgy, mint ahogy [például] zenei téren jellemzően sokmindenről lemaradunk. Szentinek a bátyja játszik a csapatban, a család többi része meg mindig is aktívan részt vett a meccsek körüli munkákban, amikor megismerkedtünk, engem is elvittek magukkal. Egyszer csak a kezembe nyomták a mikrofont, azóta igyekszem megtalálni a nyelvemet. Kiváló szurkolótáborunk van, szeretném azt hinni, hogy teljes mértékben befogadtak. Néha azért a homlokomra csapok, hogy „ember, zenélni mikor fogok már ennyi ember előtt?” (Nevet)

A csapat egyébként azóta már Budapest Cowbells néven fut, és kiválóan szerepel, sőt, éppenséggel Ők a regnáló bajonok, szóval van miről dumálnom. (Nevet) Ezt a sportot konkrétan nem űzöm, bár sokszor gondolok rá, de amúgy is nehéz megálljt parancsolni a tengernyi különböző területen való próbálkozásnak, ettől elég távol vagyok szerencsére. Az én fanatizmusommal minimum profi akarnék lenni, ahhoz meg pöttöm kiskölök korban kellett volna elkezdeni. Az igazi sportom valójában a jégkorong, de sajnos már egy ideje nem űzöm csak rajongok, ellenben ’99 óta gyakorlom a Tradícionális Wing Chun Kung fu-t, 2004 óta pedig a Jeet Kune Do-t és a Kali-t. Kedvenc csapataim természetesen vannak, semmi esetre sem hagynám ki a Green Bay Packers [NFL] és a Detroit Red Wings [NHL] megemlítését. (Nevet)

Van esetleg még valami hobbid?

- Szeretek főzni. (Nevet)

Mi a célod a Cojonossel mit tartasz egy elérhető szintnek?

- Lehet, hogy senki nem pont erre a válaszra számít, de a célom mindössze annyi, hogy aktívak és motiváltak maradhassunk. Nyolcadik éve csináljuk, szerintem ennyi idő alatt bármilyen illúziót ki bírtunk nőni. Van még egy csomó dolog, ami „még nem volt meg”. Nincs klippünk, nem turnéztunk külföldön, nem adtunk ki együtt lemezt [mármint az aktuális tagok], nem játszottunk akusztikus koncertet, nem dolgoztunk fel számot az MTV Icon-ra, nem írtunk könyvet, nem kávéztunk Szily Nórával. Persze nem is mind kell, de hozhat még az élet egy csomó újat. Szeretjük a zenénket, szeretjük egymást, igazából semmi okunk nincs rá, hogy ne ezt csináljuk, legfeljebb néhány számszerűsíthető siker utáni beteges vágyakozás. Ezzel viszont nem kalkulálhatunk, réteg zenét játszunk, angol szöveggel, átlagos hangzással és átlagos látvánnyal, ez tény. Ezen bizonyos fokig lehet kozmetikázni, lehet rá több pénzt költeni, lehet olyan kompromisszumokat is kötni, amik radikális változást hoznak, de én csak-csak arra szavazok, hogy önmagunkhoz legyünk hűek. Mindig várjuk a következő állomást, lehet, hogy az majd minket is meglep. Markáns példa szerintem a P.O.D zenekar, akiknek, ha utána nézel a nem hivatalos diszkográfiájuknak, láthatod, hogy már vagy tíz éve tolták, több albummal, EP-vel, de még koncertanyagokkal is a hátuk mögött, mire a Satellite lemezzel világszinten befutottak. A 8 éve zenélő önmaguk lehet, hogy az egészet nem is sejtette.

Diktatúra van, a csapatban, vagy demokrácia?

- Kicsit fázom a politikai jellegű kifejezésektől, de azt bevallhatjuk, hogy sok döntést egyedül hozok. Ezt nem szabad félreérteni, senki nincs kényszerítve semmire, egyszerűen csak a dolgok döntő többségét felesleges megvitatni. Bőven elég, ha azt döntjük el közösen, hogy akarunk-e valamit, vagy nem. A „hogyant” már teljes nyugodtsággal rábízhatjuk arra az egy adott emberre, aki a feladato[ka]t végrehajta. És ez sajnos vagy nem sajnos, de a legtöbb esetben én vagyok. A demokrácia ilyen szempontból nem működik. Lassú, tesze-tosza, gyakorlatiatlan, egymásra mutogatás. Amint elkezdünk mindenki megelégedésére játszani, az egész lefullad úgy, ahogy van. Mintha egyszerre kapnánk defektet az összes kerékre.

A csapatban elég sok tagcsere volt ennyire nehéz ember vagy? Vagy bennük nem volt elég kitartás? Mennyire nehéz ma egy ilyen kaliberű csapatban zenélni? Hisz csak viszi a máshol megkeresett pénzt?

- Nehéz ember is vagyok, ez tény, elég messzire vagyok hajlandó elmenni, ha eredményeket akarok, de nem hinném, hogy bárki is ezt jelölné meg a távozása fő okaként. Nem árultunk zsákbamacskát senkinek amikor belépett, a célok egyértelműek voltak, és ma is azok. Ha valaki csak menet közben jött rá, hogy ez messze túlmutat rajta, abban nem feltétlen hibás senki. A tagcserék a zenekari élet részei, ez a 21. század, ma már ritkák a szakközépben alakult bandák, és aki lecsúszik arról, hogy gyerekkori haverjaival zenéljen, annak vagy rövid vagy hosszú távon, de számolnia kell azzal, hogy felnőtt, kialakult személyiségű, ízlésű és identitású arcok között nehéz lesz olyan társakra találnia, akikkel minden klappol. Mi ahányan voltunk, annyi irányból jöttünk. Nincs ebben semmi különös. A költségek meg szerintem az egyik legegyszerűbb, legkönnyebben kezelhető problémáját képezik a dolognak. Ehhez nem kell ész. Vagy van pénzed valamire, vagy nincs. Ha horgászol, kell ott is cucc, ott az utazás, az engedély/jegy/bérlet, sőt, ha túl sok halat fogsz, még azt is ki kell fizetni. Ha vadászol, ugyanez lilában, csak még utálnak is jó sokan. Ha valaki mondjuk amerikai futballra adná a fejét, egy átlagos kezdő felszerelés ami mondjuk az edzéseket túléli, alaphangon 2 kiló. Pedig csak „pogózni” kell benne a füvön. Minden hobbi viszi a pénzt. „Deal with it!” (Nevet)

Van a csapattal kapcsolatban, a közeljövőben valami fontos esemény?

- Jelenleg a lemezt írjuk. Olyan értelemben aktívan, hogy sok más tevékenységet [például a turnézást] kiiktattuk a jelenünkből erre alapozva. Jók a számok, és már kezd összegyűlni, de azért még kell egy kis idő. Ha kész vagyunk, ezen keresztül, vagy ennek „körítése” képp jön még egy csomó minden. (Nevet)

A magánéleted nem megy a zenészélet rovására?

- Igazság szerint, amíg nincs öltönyöm, beléptetőkártyám, és éjszakára is bekapcsolt céges telóm, addig nem tartok számon külön magánéletet és egyéb életet. (Nevet) Van egy több szálon futó történetem, de ettől még az az én történetem, minden jelenetben saját magamat játszom. (Nevet) Ha most felsorolásba szednénk az összes olyan dolgot, amiről az elmúlt ezer kilóméternyi kéziratban szó volt, akkor azt gondolhatnánk, hogy itt minden-mindennek a rovására megy. De az igazság az, hogy nem, egyelőre tudom kezelni, és igyekszem helyt állni mindenben. Örülnék persze, ha több időm lenne, de be kell látnom, hogy csak türelemmel végezhetek jó „munkát”. (Nevet)

Nemrég készült rólatok egy egész komoly portréfilm. A zenekar eddigi történetét összefoglalva. Ennek mi a pontos története?

- Ez egy vizsgafilm, Horváth Bence, a korábbi énekesünk munkája. Még az ősszel keresett meg azzal, hogy az egyetemen [Szegeden] azt kérték tőle, hogy forgasson egy bizonyos típusú riportot, aminek szaknyelven sajnos nem tudom a műfaji meghatározását, a lényeg minden esetre az, hogy a benne szereplő alany a kérdések elhangzása nélkül, önálló körmondatokban beszéljen az adott témáról. Az eredeti feladatban mindössze ennyi szerepelt, semminemű formai, vagy terjedelembeli megkötés nem volt, Ő mégis olyannyira nagyban gondolkodott, hogy nem csak a teljes történetünket kívánta elmesélni, hanem az ennek kapcsán forgatott interjú illusztrálásához a teljes fennállásunk során felhalmozódott összes elképzelhető [közel 30 órányi] videó anyagot átnyálaztuk, és felhasználtuk hozzá. Egyébként a most publikált verzió egy még táposabb változat, mint ami beadásra került, mivel annak volt határideje, így egy rövidebb, tömörebb vágás került a tanár asztalára, viszont a kedvünkért [és esetleg még egy másik jövőbeli feladatot kiváltva] készített belőle egy ilyen „egész estés” „rendezői változatos” is. (Nevet) Egyébként nagyon hálás vagyok Bencének, hogy még így a kiválása után is próbál itt-ott hozzáadni a munkásságunkhoz, például az sem először fordul elő, hogy minket [vagy engem] vesz elő ilyen egyetemes okosságokra, például egyszer egy ehhez hasonló mélyinterjút is készítettünk már, amit aztán csak a tanár olvasott. Vagy Ő se. (Nevet)

Koncert vagy stúdió?

- Stúdió. Igazából az egész zenekart az alkotás öröméért csinálom, imádom azt az érzést, amikor először szólalnak meg a témáim egy új felvételen. Tudom, hogy ez nem annyira kalandos, mint a koncertezés, és 10ből 9 zenész inkább azt mondaná, de abból akárkinek akármikor része lehet. Stúdiózni meg örülök, ha két-három évente lehetőségem van.

CD, bakelit vagy mp3?

- Mp3. Szeretem ugyan a fizikai formátumot, fontosnak tartom, sőt, ragaszkodom hozzá, de ma már csak dísztárgy. Elsősorban eszmei értéke van. A CD-ket már az első autóm rádiója is megkajálta reggelire, nem is mertem eredetit hallgatni. A bakelit nagyon szép dolog, főleg a nagy borító miatt, de már gyerekkorom óta nincs működő lejátszóm [bezzeg rossz több is]. Az mp3-ak között úgy, és annyit válogatok, amit, amikor és ahogy akarom. (Nevet)

Angol vagy magyar nyelvű dalszöveg?

- Nem nyelv kérdése, hogy van-e mondanivalód, vagy nincs. Van-e stílusod, vagy nincs. Van-e a szavaidnak súlya. Az angol egy remek nyelv, kiváló hangzású szavakkal, jól használható panelekkel, kényelmes összetettséggel. Átlagban heti öt napon [éjjelen] nézek amerikai tévécsatornákon sportot, szóval van lehetőségem szokni. (Nevet) Fogalmam sincs, hogy a magyart milyen lehet „kívülről” hallgatni, de biztos elég fura. Tény, hogy nagyon bonyolult, ennél fogva nagyon sok lehetőség van benne, és az is tény, hogy amíg az angolt már-már csontig lerágta a zenész világ, a magyart szinte képtelenek egyáltalán kihasználni. Ettől függetlenül szerintem most pont fordulni látszik a kocka, ma már nem arról beszélünk, hogy egyre több banda „be meri vállalni” a magyart, hanem, hogy egyre többen látnak benne perspektívát. Fontos kiemelni, hogy addig, amíg a metálban évtizedekig szarakodtak azzal, hogy „angolul kell, mert menni akarunk külföldre”, addig végig itt volt nekünk egy kiváló alter színtér, egy kiváló hip-hop szintér, és a nagyobb rockbandák is, akik vígan elvoltak a magyar nyelvvel, egy percig sem kellett frusztrálniuk magukat azzal, hogy túlságosan modoros, hatásvadász, vagy bármilyen módon és mértékben ciki lenne. Ezen kívül pedig, minden hosszú munkásságban találni tető-, és mélypontokat. Lukács, valaha, KIVÁLÓ minőségi dalszövegeket írt. Lovasi is. Szekeres is. Katona is. De szeretem Vörös Andrásnak a magyar dolgait is. Meg a Blind Myself Budapest, 7 fok, eső lemezét. De, hogy egy abszolút „kis” zenekart is megemlítsek, a Hortobágy Hardcore Crew dalszövegek is tökéletesen megvalósítják önmagukat. Nem a világot váltják meg, csak önmagukat. Úgy jók, ahogy vannak. Összességében azt gondolom, hogy akinek vannak értékes gondolatai, annak konkrétan kötelessége ezeket megosztani, még ha csak az utókor fogja értékelni, akkor is. Ennek pedig nem szabad nyelvi korlátokat szabni.

Kedvenc stúdió?

- Denevér Stúdió, Szolnok. Nem volt ugyan alkalmam sok másikat látni, de abban a környezetben tökéletesen otthon éreztem magam, és maximálisan tudok azonosulni az ott dolgozók világnézetével. Az ott készülő anyagok nagy részét nem tartom az én műfajomnak, de igazából mindig ki tudták hozni belőlem, amit én is szerettem volna magamból, valamint egy nagyon kellemes csalódás emlékét is őrizgetem Velük kapcsolatban. Mivel a mi első stúdiózásunk, hogy úgy mondjam traumatikus volt, és amikor a másodikkal Őket választottuk, engem tulajdonképpen „visszahoztak a halálból”, ezért mindig hálás leszek. (Nevet)

Cadaveres mit jelent neked?

- Eléggé - hogy úgy mondjam - ambivalens érzéseim vannak Velük kapcsolatban. Elég hosszan követtem a történetüket, mondhatni Ők vezettek be a szakmába, vagy legalábbis abba a szegmensbe, amiben többé kevésbé ma is vagyunk. Egy személyben megtestesítik azt, amivé válni akartam, és azt is, amivé soha sem. Úgyértem ezt, hogy Ők, a felbukkanásukkor egy nagyon fiatalos, nagyon „aktuális”, nagyon menő banda voltak, akik iszonyatos energiával, tényleg példa mutató módon vetették magukat bele a kalandokba, és ezt a lelkesedést én a mai napig osztom. Azt is nagyon tisztelem, hogy zeneileg sosem akartak többnek tűnni, mint amik. Sosem okoztak csalódást sem a hangzásukkal, sem a színpadi teljesítményükkel, sosem vállalták túl magukat. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy azóta lezajlott egy elég nagy kaliberű generáció váltás, és én azt érzem, hogy nem tudták bevenni a kanyart, sőt. Emberileg mindegyiküket nagyra tartom, örülnék, ha barátaimként gondolhatnék rájuk, nem utolsó sorban azért, mert mint előzenekart, mindenki közül Ők becsültek meg minket a legjobban. Ők tudják, hogy szerintük mennyire, de akárki más előtt játszottunk, senki sem annyira. Remélem, hogy lesznek még felszálló ágban, mert úgy tűnik, hogy az utóbbi pár év nem azt adta nekik, amit vártak.

Moby Dick turné mit adott neked?

- Igazából csak egy pár koncertet csináltunk meg együtt, de az egy darabka történelem volt. (Nevet) Én mindig nagyon szerettem a zenéjüket, és azt kaptuk, amire számítottunk, hiszen Ők azért egy magasabb ligában játszanak, ennek ellenére sokszor éreztem úgy, hogy amit mesélnek, amit tanítani próbálnak, az már nem most van. Értékes tapasztalat persze, de még várat magára, hogy használjuk is. Kicsit sok volt benne a „régen minden jobb volt” töltet, ez engem kissé elidegenít, a tisztelet ilyenkor agyonvágja a racionalitást. A 90-es években biztos oltári lett volna előttük játszani, de mi már csak a Hobbi Dick korszakra érkeztünk meg. Ők nevezték magukat így. (Nevet)

Mélyen érzés neked a színpadon állni és gitározni?

- Ezen sem gondolkodtam még soha. (Nevet) Igazából a zenekar körüli dolgok, elintéznivalók képesek annyira lekötni, és annyi időmet elvenni, hogy izgulni/tervezni/ráparázni/álmodozni alkalmam sincs. Mire oda jutunk, hogy nyomás fel a színpadra, mert idő van, ez már nem több, mint a következő lépés, amit ugyanúgy megteszek, mint az előzőt is, ami jó esetben a hugyozás volt. Fenn a színpadon aztán csak a jelen van, se múlt, se jövő. Elfelejthetem az összes dolgot amit az kóstált, hogy ide eljussunk, az sem számít, hogyha valamit elrontottam, tök mindegy minden, mert most itt vagyunk, ez a lényeg. A bizonyítási vágy kábé addig tart, amíg eldöntöm, hogy melyik pólómat veszem fel aznap. Azt, ahogy az egésszel milyen hatást értünk el, hogy jó volt-e, hogy kielégült-e az adrenalinfüggésünk, hogy volt-e közönség, vagy jól szólt-e, vagy tényleg mitörtént, elméletben is csak a következő nap feladata lesz végigzongorázni.

Cojones - Rescue me!

Mit gondolsz, a Cojones ma mennyire ismert az országban?

- Közepesen. A nevet már biztos, hogy rengetegen hallották, vagy olvasták. Tettünk érte, az ajtók [úgyértem városok] nagy részén, már kopogtattunk [úgyértem játszottunk], valahol többet valahol kevesebbet, de azt, hogy erről a helyiek tudjanak, azt általában sikerül elérni. Persze ezt már csak egy szűkebb réteg reagálja le, és, hogy ebből mennyi „lover” és mennyi „hater”, ott már teljes a homály számomra. Tudom mennyien jönnek el, arról is van fogalmam, hogy mennyien mennek máshová, de fogalmam sincs, mennyien maradnak otthon. Mondjuk a szervezők már nem illetődnek meg túlságosan, ha azt hallják, hogy pénzért vállalunk fellépést. Ez ma már szinte áttörésnek számít. (Nevet)

Külföldi koncertek? Újabb külföldi megjelenés?

- Nyilván most még csak terv, de minden ott terpeszkedik a listán. Az új cucc megjelenése körüli herce-hurcát próbáljuk jól megtervezni előre. Még nem beszéltünk át minden felmerülő ötletet részletesen, de úgy tervezzük, hogy projekt szerűen, egy nekifutásból összerakunk egy csomó olyan dolgot, ami aktualitást szolgáltat majd a zenekarnak, ebben ilyenek is szerepelnek. „Egész pályás letámadást” szeretnénk. (Nevet)

Új Cojones anyag?

- Reméljük, még idén! Ezt mondtuk tavaly is. Meg… (Nevet)

Mit mondanál egy kezdő zenésznek?

- Azt, hogy sose féljen megkérdezni semmit. (Nevet) Szeresse azt amit csinál. Legyen korrekt, gondolja végig, hogy mit vállal. Merje a saját útját járni. Becsülje meg a társait. Jobban, mint azok őt. A negatív hangokat soha, de a kritikákat mindig hallgassa meg figyelmesen.Vigye haza a tanulságait, később jobban fognak jönni. És nem utolsó sorban: a zenét HALLANI kell. Nem látni, szagolni, vagy ízlelni, hanem hallani. Tudom, hogy ez milyen hülyén hangzik, de többet jelent, mint azt sokan gondolnák. Köszi a kérdéseket, a nagy részére egyáltalán nem voltam felkészülve, remek kis agytorna volt!! (Nevet)

Cojones - Driven By Hunger