Anthrax - Egyenlőre beugró gitárossal!
Írta: Slayer   
2013. január 12. szombat, 11:22

A Shadows Fall gitárosa, Jonathan Donais  ugrik be a soron következő Anthrax koncertekre kisegítő jelleggel, ami az  Indiai koncertet, az ausztrál Soundwave fesztiválturnét és az észak-amerikai Metal Allience turnét jelenti biztosan. A kisegítés szigorúan csak ezekre a bulikra szól, így a csapat továbbra is keresi Rob Caggiano utódát.

Scott Ian gitáros így beszélt a beugrásról:

„Jon a testvérünk, és kibaszottul nagy gitáros. Kétszer dolgoztunk már közösen különböző side-projektekben, és ő mindent tud a gitározásról. Nagyon izgalmas lesz, hoyg ő játszik majd a  jobbomon, amint felgyújtjuk az Anthraxszel a színpadot. 2013 egy jó évünk lesz!"

Donais pedig így számolt be a kisegítésről:

„ Az Anthraxen nőttem fel, ők  a thrash egyik alapja, hisz a Big Four egyik zenekaráról beszélünk, szóval őrült lennék, ha nem szeretnék velük zenélni. Rob felhívott, és elmondta, hogy kiszáll a zenekarból, majd megkérdezte, nem lenne e kedvem beugrani kisegítőnek. Később Scott is hívott, és mindent megbeszéltünk. Robbal a Skype-on dolgoztunk a szólókon, valamint a többi gitártémán, ő nagyszerűen állt, ehhez az egészhez. Meg kell köszönnöm a saját csapatomnak is a hozzáállásukat, ők végih bátorítottak és támogattak, hogy vállaljam el ezt a melót"

A Shadows Fall dobosa Jason Bittner, már többször is kisegítette az Antraxet, mikor Charlie Benante, éppen nem tudott turnéra menni velük.  Az édesanyja súlyos betegsége, majd halála, később pediga  feleségével való konfliktusa miatt. De méga  Big Four bulikon Scott Ian gitárost is helyettesíteni kellet, mikor ő gyermekének születése miatt otthon maradt. akkor andreas Kisser segítette ki őket a Sepulturából. Így a csapatban már nincs egy olyan tag sem aki az összes Anthrax koncerten ott lett volna.

Az Anthrax legénysége azt is bejelentette, hogy nem tartanak meghallgatásokat, a megüresedett gitárosi poszt betöltésére. A csapat rengeteg levelet kapott a világ számos helyéről a rajongóktól, akik szívesen lennének Rob Caggiano utódai.

A zenekar egy közleményben válaszolt mindenkinek:

"Szeretünk benneteket, és biztosak vagyunk benne, hoyg úgy zúznátok a nótákat, mint Malmsteen egy karton Red Bull elfogyasztása után, de egyszerre megválaszolva az ötvenhétezer rajongói levelet: Nem tartunk meghallgatásokat, hogy megtaláljuk az új gitárost”

Ami viszont már biuztos a zenekarral kapcsolatban, az az, hogy március 18-án megjelenik a csapat  Anthem című, csupa feldolgozást tartalmazó EP-je.

Az alábbi dalokkal:

01. Anthem (Rush)

02. Jailbreak (Thin Lizzy)

03. TNT (AC/DC)

04. Big Eyes (Cheap Trick)

05. Smokin' (Boston)

06. Keep On Runnin' (Journey)

Egy régebbi Thin Lizzy feldolgozás, még Bush énekével!