Strong Deformity - 20 év után új lemezzel jelentkeznek, itt az első dal: 'Manitou'
Írta: Slayer   
2022. január 22. szombat, 20:42

20 évvel az utolsó albumuk, a 'Magic Syrup' megjelenése után új lemezzel jelentkezik idén tavasszal a Strong Deformity. Az 1995-ben alakul Szombathelyen két helyi underground zenekar a Jeanne Dark és az Extreme Deformity összeolvadásából alakult zenekar már be is mutatta az első dalt a készülő új anyagáról. A 'Manitou' pedig egy klipet is kapott.

Az új lemezanyagot a Zengőkert stúdióban vették fel Bánházi Gáborral, aki többek között a Lazarvs és elődje albumait is rögzítette és keverte, valamint a kiváló elektronikus pszichedeliában utazó Óperentzia duó dobosa. A 'Manitou' klipjét Riba Márióval készítette el a zenekar, akivel már korábban is dolgoztak együtt. A készülő új lemezre 10 dal fog rákerülni, a megjelenés előtt pedig ebből még kettőt szeretne felvezetésként kihozni a csapat. A zenekar felállása szinte megegyezik a húsz évvel ezőtti albumot rögzítő tagsággal. Hosszú kihagyás után visszatért a soraikba Bertalan Zsolt gitáros, azonban Muzzo (Fodor Szabolcs gitáros) jelenleg külföldön él, így őt pár éve már Háni Szabolcs (ex-S.N.O.T.) váltotta a posztján.

Strong Deformity - Manitou

“A videót a felvételek alatt rögzítettük a Zengőkert stúdióban Riba Márióval, akivel már korábbi klipeken is dolgoztunk. Leköltöztünk két hétre és nagyon élveztük, viszont rengeteget dolgoztunk, hogy átugorjuk azt a lécet, amit a Magic Syruppal tettünk fel anno. Készülünk a lemezbemutatóra és egyéb koncertekre, ami a 2022-es évet illeti.“

A Strong Deformity jelenlegi felállása:

Bertalan Balázs - dob

Bertalan Zsolt - gitár

Fekete Károly - ének

Háni Szabolcs - gitár

Kováts Tibor - basszusgitár, gitár, szintik, programozás

 

Strong Deformity - Genie In My Mind DEMO (very rare)

Strong Deformity online:

https://www.facebook.com/strongdeform...

https://www.instagram.com/strong_defo...

 

Strong Deformity - Riding A Hurricane