Junkies - Dal -és klippremier: El lehet menni dolgozni!
Írta: Slayer   
2021. február 05. péntek, 20:05

“Megmondtam már ezerszer / Sohasem leszek menedzser / Az a kibaszott öltöny nem áll jól / Nem akarok többet a világtól” - énekelte a Junkies több, mint 20 évvel ezelőtt, a 2020-as év azonban sokunk életét forgatta fel, így a punkok is kénytelenek voltak öltönybe bújni: megérkezett az “El lehet menni dolgozni”, ami a várhatóan idén megjelenő új Junkies album legfrissebb előfutára! A zenekar az utóbbi időben kifejezetten aktív, a legutóbbi két jubileumi anyag mellett (“25 év kockázat és mellékhatás” (2019) és “Káros az egészségre 25” (2020)) tavaly nyáron már a Balázs Andrea főszereplésével készült klipes “Mindenkit utálok” dallal egyértelművé tették, hogy új zenéből sem lesz hiány. Az új dalról, klipforgatásról és a zenekarral kapcsolatos aktualitásokról Szekeres András énekes számolt be alább részletesen.

Junkies - El lehet menni dolgozni!

“A dal szövege és üzenete elég magától értetődő. Az “el lehet menni dolgozni” a leggyakoribb reakció, amit zenészek kapnak, kérdés, hogy azoknak is ezt mondják-e, akiknek elmosta a vetését az ár. A második-, “vendéglátós” versszakot konkrétan suttyó kommentekből raktuk össze, amit egy kétségbeesett kifőzdés posztja alatt találtunk. Nem vagyunk panaszkodós arcok, szóval próbálunk iróniával tekinteni a helyzetre, viszont ha komolyra kell fordítani a szót, a zenekar tagjai egységesen szolidárisak mindenkivel, akik a korlátozások miatt nem dolgozhatnak, vagy a megélhetésük veszélybe került. Vendéglátósok, szórakoztatóiparban és kulturális szektorban dolgozók, kisvállalkozások, veletek vagyunk!

A klipet a már megszokott Hangya-Závodi párossal forgattuk, nekik valami mellbevágóan jól sikerültek a legutóbbi munkáik, szóval nem volt kérdés, hogy velük szeretnénk dolgozni. Bencét már gyerekkora óta ismerjük, 20 évvel fiatalabb arcokkal dolgoztunk együtt ami a mi lelkesedésünket is meghozta. Nem is tudom már hány klipet készítettünk több, mint 25 év alatt, így nagyrészt nem is szeretünk benne szerepelni, jobban bírjuk, amikor animációs videó készül, viszont most velük teljesen más volt a helyzet. A rohadt hideg, mínusz 1 fokos fotóstúdió ellenére nagyon jól éreztük magunkat, a végeredmény pedig fantasztikus, szerintem az eddig legjobban sikerült videoklipünk.

A szórakoztatóipar állapota ellenére a zenekarban nagyon pozitív a hangulat, és zeneileg egy erősen termékeny időszak van mögöttünk, idén teljesen biztos, hogy megjelenik az új Junkies album is, szóval elég hasznosan töltöttük az időt!

Ami a koncerteket illeti, nekünk is bőven van pótolnivalónk, amiből érdemes kiemelni, hogy a mi Barbaró Attilánk decemberben ünnepelte 50. születésnapját, és ezt nem tudtuk méltó módon megtartani. A korábban meghirdetett Barbaró 50 koncertet június 26-án fogjuk pótolni, ami ami a közönségnek nagyon szórakoztató, Attilának pedig fárasztó lesz, hiszen színpadra lép a Junkies mellett másik két zenekara, a Zorall és a Barbaró Attila és a Builbanditák is! A megváltott jegyek természetesen érvényesek maradnak, addig is reménykedünk, hogy nyárra minden rendben mehet már. Már nagyon-nagyon hiányoznak a koncertek és a közönség!

Junkies online:

junkies.hu/

www.facebook.com/Junkiesmusic/