Worm - Megjelent a több mint 20 éves medgyesegyházi thrash csapat első EP-je!
Írta: Slayer   
2020. július 20. hétfő, 20:21

Három demo és több mint 20 év után megjelent a medgyesegyházi thrash zenekar, a Worm első EP-je. A 'Félúton' című anyag hat dalt plusz egy intrót tartalmaz és a zenekar Youtube csatornáján végighallgatható. A lemezt a srácok Gyulán a No Silence stúdióban rögzítették Simon István (Simi( vezényletével. A Worm weboldala rövidesen elkészül, onnan az EP teljes egészében letölthető lesz. A csapat célja közeljövőben a folyamatos koncertezés, amint ezt a hatósági korlátozások lehetővé teszik.

Worm - Amíg véget ér

"A zenekar 1997-ben alakult Medgyesegyházán. Kezdetektől saját számokat játszottunk, néhány feldolgozás (Pl: Slayer, Sepultura) mellett. Első demónkat 1998-ban rögzítettük a szolnoki Denevér stúdióban Vér és könny címmel. A hat számos felvétel kazettán terjesztésre is került. Ezzel a felvétellel országszerte sikerült koncertezni, elsősorban előzenekarként.

A második demó 2001-ben Nagykanizsán készült, 9 számot tartalmaz. A felvételt követően a tagság többször átalakult, az egyetlen biztos pont Prexa maradt. Újabb demó készült 2005-ben, ez 3 számot tartalmazott.

A továbbiakban változó tagsággal, időnként koncertezve működött a csapat.

2012-ben az eredeti felállásban éledt újjá a zenekar, azóta csak a basszusgitáros poszton történt változás.

Jelenlegi felállás:

Prekop Attila ének/gitár (1997 – jelenleg is)

Kocsis Sándor gitár (1997-2004, 2012- jelenleg is)

Kun Krisztián basszusgitár (2014 – jelenleg is)

Stál Ferenc dob (1997-2000, 2007- jelenleg is)

2019 őszén felvettünk egy 6 számos (+Intro) EP-t Félúton címmel, a Gyulai NO SILENCE , Simon István (SIMI) segítségével.

A folytatás? Koncert, koncert, koncert…"

Worm - Örök sötétség

Worm online:

https://www.facebook.com/wormhungary/

https://www.youtube.com/channel/UCGtMB7ljQx1JL_hVmVX3R2w