„Kulturális térhódításba kezd a FolkAréna!”
Írta: Slayer   
2020. február 10. hétfő, 19:36

’Küzdőtéren’ a népművészet! Március 22-én a folkszakma színe-java képviselteti magát a Budapest Sportarénában. Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár idén 39. alkalommal várja a népművészet és a hungarikumok szerelmeseit.

”A kút már meg van fúrva, amelyen keresztül újra kapcsolódhatunk erőközpontunkhoz, a forráshoz. Most már csak inni kell belőle, ha egészségesek akarunk lenni... Ez a hagyomány ajándéka a jelen számára.“ – foglalja össze Moussa Ahmed, az esemény produkciós igazgatója, Junior Prima díjas néptáncművész és koreográfus.

Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár idején a Budapest Aréna összes termét megtöltik a folk tematikájú programok. Több, mint 3000 fellépő művész és kiállító mester várja az érdeklődőket a legkisebbektől a legidősebbekig. A programok gerincét az élő népzene és a néptánc, a táncház és tánctanítás adja, melyek során néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek működnek közre. Az előadóművészek sorában a Kárpát-medencei és a moldvai magyarság, valamint a világ különböző szegletében élő magyar közösségek és a hazai nemzetiségek egyaránt képviseltetik magukat.

Mindemellett játszóház és kézműves foglalkozások, koncertek, táncbemutatók, hangszer- és fotókiállítások színesítik a rendezvényt. Az eseményre ellátogató vendégek körében nagy vonzerőt jelent a különleges vásári forgatag, ahol hazai és határon túli mesterek kínálják kézműves portákáikat, igényes, egyedi termékeiket.

Kihagyhatatlan helyszínnek számít a folk-kocsma is, ahol alkalmi zenekarok örömzenéjére ki-ki szabadon énekelhet és táncolhat, megállás nélkül. Az est zárásaként bemutatott különleges hangulatú, impozáns gálaműsorok szintén kivételes élménnyel ajándékozzák meg a közönséget.

Az idei találkozón fellépők és kiállítók sorát gazdagítják a Népművészet Mesterei, a Népművészet Ifjú Mesterei, az Aranygyöngyös, Aranysarkantyús és Fülöp Ferenc-díjas szólisták, a „Fölszállott a páva”, a junior és felnőtt „Prima” művészei, valamint az OTP Bank és a Táncház Egyesület által alapított Táncház Díj személyiségei.

A Táncház Egyesület szervezésében széles körű szakmai összefogással megvalósuló Táncháztalálkozó a hazai folkszakma legnagyobb volumenű eseménye. A kétszeres Kiváló Fesztivál minősítéssel és minősített európai kulturális fesztiválként való bejegyzéssel büszkélkedő rendezvény tavaly már több mint 30 ezer interaktívan érdeklődő látogatót vonzott. A szervezők az idei évben is sok szeretettel várnak mindenkit!

Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár főtámogatója: OTP Bank

Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár támogatói:

• Nemzeti Kulturális Alap Kulturális Fesztiválok Kollégiuma • NKA Népművészet Kollégiuma • NKA Halmos Béla Kollégiuma • Emberi Erőforrások Minisztériuma • Csoóri Sándor

Program

FOLKARÉNA - Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár

2020. március 22. / Papp László Budapest Sportaréna

Napijegy itt: https://broadway.jegy.hu/program/tanchaztalalkozo-2020-folkarena-napijegy-113812/640143

Gálaműsor jegy itt: https://broadway.jegy.hu/program/tanchaztalalkozo-2020-folkarena-galamusor-113809/640973

https://www.facebook.com/tanchazegyesulet/

www.tanchaztalalkozo.hu