Thy Art Is Murder, Carnifex - Brutális este jövő héten 5 fellépővel!
Írta: Slayer   
2020. február 06. csütörtök, 15:46

Kemény deathcore estének nézünk elébe február 12-én: öt olyan zenekar érkezik Budapestre, akik külön-külön is lazán megállják a helyüket, így együtt viszont akkora erővel csapnak majd az arcunkba, ami a műfaj rajongóinak biztosan egy kihagyhatatlan élmény. Thy Art Is Murder, Carnifex, Fit For An Autopsy, Rivers Of Nihil és I Am koncertek egy este a Barba Negra Music Club színpadán!

Az ötödik, Human Target című lemezét hozza el idén az ausztrál Thy Art Is Murder, akik zenéjükkel szinte újradefiniálták az extrém metal szubkultúrát, és a metalsucks.net szerint még a világ 50 legnépszerűbb metalzenekara közé is beférnek. Az új albumot júliusban hozta ki a csapat, amivel napjaink posztmodern disztópiája, káosza és zavartsága ellen szólalnak fel. CJ McMahon, a zenekar énekese szerint ezt a lemezt sokkal nehezebb volt összerakni, mint a korábbiakat, mert próbáltak valós dolgokról írni, amik hatással voltak az életükre akár politikai, akár társadalmi szinten. „Minden anyagot az előzőnél jobban akarsz megcsinálni. Próbáljuk kitalálni, hogy mi működött korábban és próbálunk mindig valami mást is hozzátenni. Ezzel a lemezzel kiléptünk a vallásellenes témákból és próbáltunk olyan dalokat írni, amik valódi dolgokról szólnak, amik hatással voltak az életünkre vagy a hozzánk közelálló emberek életére. Kicsit nehezebb volt szövegileg, mert új témákat próbáltunk ki” – mondta egy interjúban.

THY ART IS MURDER - Human Target

Erős szettel készül a bulira az amerikai Carnifex is; a deathcore csapat nemrég dobta piacra a friss lemezét, a World War X-et. Az album a háború szemszögéből világít meg különböző témákat, melyek a rajongóknak már ismerősek lehetnek: egyéni küzdelmeinkről és belső kihívásainkról szólnak a dalok, a megszokott reménytelen köntösben tálalva, ami egyszerre kaotikus, veszélyes, erőszakos, ugyanakkor rejtélyes. A No Light Shall Save Us című dalban az Arch Enemy énekesnője, Alissa White-Gluz is énekel.

CARNIFEX - No Light Shall Save Us featuring Alissa White-Gluz

A szintén amerikai Fit For An Autopsy a The Sea Of Tragic Beasts című lemezét hozza el nekünk, amely tavaly októberben jött ki a Nuclear Blast gondozásában. Az albumon szereplő dalok a gitáros Will Putney szerint mind saját egyéniséggel rendelkeznek és hagyják, hogy a hallgató hosszabban élje meg az érzelmeit, mint az eddigi dalok esetében. 

FIT FOR AN AUTOPSY - Warfare

A Rivers of Nihil a Where Owls Know My Name című harmadik nagylemezét adja elő a koncerten, ami az eddigi legkiválóbb anyaguk; kevés metal banda készít bármit ekkora ambícióval, mint ők. A lemez az őszt szimbolizálja, és bár az ősz a hanyatlás korszakának számít, ebben az esetben az újjászületést jelenti.

Rivers of Nihil - The Silent Life

Február 12-én a nyitó zenekar a magát texas deathként definiáló I Am lesz a Barba Negra Music Clubban. A csapat 2017-ben adta ki első nagylemezét, a Life Through Torment címűt, zenéjére pedig főként olyan előadók hatottak, mint a Slayer, a Metallica, a Megadeth és az Anthrax, de a Pantera, a Power Trip és a Cro-Mags is alakította a stílusukat. A Hard 2 Kill című legutóbbi lemezük a texas death fogalmát is egészen új megvilágításba helyezi.

I AM - Hard 2 Kill

a Concerto Music bemutatja:

Human Target EU/UK Tour 2020

2020. február 12., szerda 18 óra

Budapest, Barba Negra Music Club

Thy Art Is Murder, Carnifex, Fit For An Autopsy, I Am, Rivers of Nihil koncertek

Belépő: elővételben 5.900 Ft, a koncert napján 6.500 Ft.

Jegyek kaphatók a www.rock1.hu és a www.tixa.hu weboldalakon, a Ticketportal hálózatában, a Barba Negra Track jegypénztárban, a CD Pince és Headbanger üzletekben.

Facebook esemény oldal:

https://www.facebook.com/events/679213585890377/