Harloch - Megjelent a fővárosi black metal csapat második albuma, a 'Tíz csapás'!
Írta: Slayer   
2019. március 11. hétfő, 21:32

Hosszú kálvária után végre megjelent a budapesti black metal csapat a Harloch második nagylemeze, a 'Tíz csapás'. A március 1-jén megjelent albumot Akhsesefék még tavaly év elején vették fel a soproni MD Stúdióban Schmiedl Tomi azaz „Smici” vezetésével.( Nem mellesleg Smici a 'A hajótörött legendája' című dalban a hangját is hallatja.) Azonban a különböző hazai lemezkiadókkal való tárgyalások nem vezettek eredményre itthon, külföldi kiadónál pedig a magyar szövegek miatt nem látták értelmét megjelentetni az anyagot. Így végül szerzői kiadásban jött ki közel egy év csúszással az album. A hazai blackerek ismét remek témákhoz nyúltak szövegeikben, aki érdeklődik kicsit a történelem iránt annak lesz mit csemegéznie. A 'Tíz csapás' borítóját a csapat dobosa Mortlyn készítette.

A lemez megjelenésének másnapjána  csapat már be is mutatta az új dalokat az S8 Undergroundban, ahol az olasz Voltumna és a hazai Wrath of Azazel társaságában léptek fel. Élőben legközelebb május 12-én Budapesten a Supersonic - Blue Hell & KVLT-ban lehet elcsípnia srácokat, ahol az orosz Welicoruss mellett két hazai bandával, a Sollennel és az Isathaval osztják meg a színpadot.

A májusi koncert Facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/2054780321274913

"A szövegeinkkel a történelem sötét és rögös útjain járunk most is.

A jelenlegi tíz dalról 1-1 mondatban:

1. Pokolból: 1888, London, Hasfelmetsző Jack története.

2. Fekete bég: XVI. század, a törökverő Nádasdy Ferenc története.

3. Der Doctor Schnabel: A pestis Európában.

4. Északi fény: A nukleárisan szennyezett szovjet Karacsáj-tó története.

5. Kárpátok mögött: Erdély történelme kb. 395-től 896-ig (ennek a dalnak előzménye az előző lemezen a Gothia című dal, annak pedig az első lemezes Dacia capta).

6. Az utolsó napon: Budapest ostroma a II. világháborúban.

7. A hajótörött legendája: Atlantisz története az egyiptomi mitológiában.

8. Nagy ugrás: 1959-1961, a kínai éhínség története.

9. Kárba veszett kereszt: 1217, II. András, Béla és az V. keresztes hadjárat.

10. Héraklész oszlopain túl: 1943, Szovjetunió, a 2. magyar hadsereg pusztulása a Don-kanyarban.

A zenekar a lemez kiadásának a csúszásáról:

"Mint tudjátok, 2018 elején befejeztük a soron következő nagylemez munkálatait, és elkezdtük a kiadás körüli tárgyalásokat. Több kiadóval is tárgyaltunk, nagyon sok idő ment el erre, de korrekt, elfogadható feltételeket nem kaptunk. Így megunva ezt a helyzetet a szerzői kiadás mellett döntöttünk."

A zenekar jelenlegi felállása:

Khainor: ének

Akhsesef: gitár

Amdusias: gitár

Ninegal: basszusgitár, vokál

Mortlyn: dobok

 

Harloch elérhetőségei:

http://harloch.hu/

https://www.facebook.com/harloch/

 Harloch énekfelvétel, 2018 (Héraklész oszlopain túl)

Harloch énekfelvétel, 2018 (Pokolból)