Omen - A jövőre megjelenő Halálfogytiglan album címadó dalához már klipet is forgattak!
Írta: Slayer   
2018. december 23. vasárnap, 18:30

Három évvel a “Huszonöt év” című jubileumi album után célegyenesben az új OMEN lemez. A 2019 májusára tervezett korongon előre láthatólag 10 új szerzemény kap helyet, a címadó “Halálfogytiglan” dalhoz pedig videóklip készült, amely ma debütált a zenekar és a HammerWorld Facebook oldalán, illetve a Rock FM műsorán, valamint megtekinthető a zenekar Youtube csatornáján is.

A videót a Pilisben forgatták a Hypermedia stábjával, a felvételek pedig a Denevér Stúdióban készültek Cserfalvi “Töfi” Zoltán irányítása alatt.

Omen - Halálfogytiglan

A “Halálfogytiglan” album dalszövegeit továbbra is Horváth Attila jegyzi, a következő új előzetes dal pedig februárra várható. Ezzel egyidőben, február 2-án az OMEN egy különleges lemezelőzetes koncertet is tart a Barba Negrában a magyar blues Kapitánya, a 70 éves Deák Bill Gyula vendégeként, ahol az új dalok is elhangzanak majd.