Fatal Error -Megnézhető a hazai rock n' roll/punk csapat legújabb, Mérleg című videoklipje!
Írta: Slayer   
2018. december 01. szombat, 18:14

A Fatal Error 2018 elején elkezdte írni harmadik nagylemezét, melyről nyáron az első két dalt rögzítette is. Az első dal, a Kulcs szeptemberben jelent meg ugyanúgy a Lángolón, mint most a sort folytató Mérleg, ami kicsit pörgősebb irányt képvisel, és ami jobban visszahozza a zenekar élő koncertjein tapasztalható energiát. Ezt az energiát pedig aki szeretné testközelből megtapasztalni, az vagy ma Kaposváron a Kowalsky meg a Vega előtt teheti ezt meg, vagy jövő pénteken a Dürer Kertben, ahol a fiúk az év egyetlen önálló budapesti koncertjét adják, különleges show-val és extra hosszú műsorral. Vendégeik pedig a HolyChicks és a Kései Kitérő lesznek.

Jakó, a zenekar gitárosa ezt mondta a klipről:

"Bikali Sanyi barátunkkal már viszonylag régóta szerettünk volna együtt dolgozni, és pont a Mérlegnél éreztük azt, hogy itt az ideje ezt beteljesíteni. A koncepció végtelen egyszerű, egy helyszín, egy kamera, rengeteg hajfesték, és a szekrény mélyéről előtúrt szakadt pólók. Ezek után igazából csak magunkat adtuk, amit a közönség akár a koncertjeinken is láthat. Ezt megspékeltük némi VHS effekttel, mivel szeretjük az ilyen igazi analóg dolgokat. A Fatal Error legközelebb december 7-én lesz látható a Dürer Kertben, ahol a zenekar különleges show-val és extra hosszú műsorral készül. Jegyek elővételben korlátozott számban még kaphatóak."

Fatal Error - Mérleg

Fatal Error - Kulcs