Gépmadár - A hazai csapat lesz a budapesti The Dead Daisies koncert előzenekara!
Írta: Slayer   
2018. november 29. csütörtök, 19:50

Alig több mint két hét, és ismét Budapesten duruzsol a rajongók fülébe a Dead Daisies. Az all-star rockbanda tagjai maguk választották ki a budapesti koncert vendégzenekarát: Doug Aldrichék előtt egy lendületes fiatal csapat, a veresegyházi Gépmadár játszik majd.

A 2016-ban alakult öt tagú csapat stílusa blues, hard rock és heavy metal alapokat ötvöz, a dalok ikergitáros riffekkel, magyar szövegekkel és nagyívű dallamokkal válnak emlékezetessé. A kezdetben feldolgozásokat játszó Gépmadár ma már saját számokkal lép fel: bemutatkozó, saját nevük alatt kiadott nagylemezük szeptemberben jelent meg, a Tűz és víz című nóta klipjét pedig itt láthatjuk:

A december 12-ei koncertre persze nem csak a Gépmadár miatt érdemes időben érkezni: a Dead Daisies ugyanis a tervek szerint a két órás szédítő rock&roll műsor mellett egy exkluzív akusztikus szettel is meglepi az elsőként érkező 50 rajongót a Barba Negra Music Clubban. A koncertre novemberben még kedvezményes, elővételes áron szerezhetjük be jegyünket.

a Livesounds bemutatja:

Welcome To Daisyland – EU Winter Tour 2018

2018. december 12., szerda 19 óra

Budapest, Barba Negra Music Club

The Dead Daisies, Gépmadár koncertek

Belépő: november 30-ig 6.900 Ft, utána 7.500 Ft

Jegyek kaphatók a www.tixa.hu és http://jegy.rock1.hu weboldalakon, a Ticketportal és a Ticket Express hálózatában, valamint CD Pince, Headbanger és Hammer Zenebarlang üzletekben, és a Barba Negra recepcióján.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/290034071759902/