Smash Into Pieces – Új lemezével érkezik Budapestre a maszkos dobos!
Írta: Slayer   
2018. november 25. vasárnap, 20:12

Két teltházas dániai koncerttel kezdte meg turnéját a látványos koncertjeiről és azonnal ható dalairól ismert Smash Into Pieces. A körút részeként december 2-án a Dürerben is fellép a titokzatos csapat, akik friss albumukat is elhozzák a fővárosba.

A svéd srácok a lehengerlő élő teljesítmény mellett a közösségi médiában is igen erősek, ez pedig visszatükröződik a hallgatottsági adataikon is: a különböző digitális felületeken nagyjából félmillióan keresik fel a dalaikat havonta, naponta pedig mintegy 150.000 streamet tudhatnak maguknak, így nem véletlenül tartják őket az egyik legújítóbb és legizgalmasabb feltörekvő rockzenekarnak Svédországban.

Smash Into Pieces - Ride With U

A színpadi rutinnak sincsenek híján, hiszen az évek során olyan együttesekkel turnéztak együtt, mint az Amaranthe, az Alter Bridge, a Halestorm vagy a Hardcore Superstar. A rejtélyes dobos (The Apocalypse DJ) vezette banda a mostani turnéjára két honfitárs formációt (Takida, Writing the Future) hoz magával, és így vonják uralmuk alá a Dürer Kertet is december 2-án.

Smash Into Pieces - In Need Of Medicine

A Smash Into Pieces néhány hete jelentette meg a negyedik albumát ’Evolver’ címmel, amely minden eddigi munkájuknál könnyebben emészthető, és egyenlő arányban tartalmazza a rock, a pop és az elektronika alkotóelemeit. A lemezre olyan azonnal ható szerzemények kerültek fel, mint a szaxofonnal dúsított Like This!, a zongorás, nagyívű Paradise, a balladisztikus My Beast, a keleties dallamokkal fűszerezett Hall of Fame, a könnyed és lendületes Ride With U, vagy pedig a komoly témát boncolgató, klipes In Need of Medicine.

 

’Evolver’ dallista:

01. Like This!

02. The Game (Womanizer)

03. Breaking Out

04. Superstar in Me

05. In Need of Medicine

06. Ride with U

07. Hall of Fame

08. Paradise

09. Lullaby

10. My Beast

11. High on Life

12. My Precious

 

Jegyek

5.500 Ft - elővételben

5.800 Ft - koncert napján 

 

Jegyértékesítés

https://tixa.hu/takida_durerker

https://www.ticketportal.hu/performance.aspx?idp=460701


Facebook eseményoldal: https://www.facebook.com/events/1221911787951558/